A „vándormadár” a jövő embere, aki három évenként vált, hogy tíz és múlva is legyen munkája. Ha így teszünk, akkor nyugdíjba vonuláskor a munkabérünk 50 százalékkal magasabb lesz. Legalábbis az Egyesült Államokban ez a helyzet - írja a Forbes magazin.

Az amerikaiak követik is szorgosan a modellt: tavaly 4,2 év volt az átlag, amennyit valaki egy munkahelyen töltött- közölte a Munkaügyi minisztérium Washingtonban. Az előző évben ez még 4,5 év volt. A feltörekvő Z-generáció már szinte „vándormadárnak” (job hopping) született, számára a hűség egyetlen munkahelyhez ódivatú fogalom. Abból a korból való, amikor még nem volt okostelefon és a felhő csak a meteorológiai jelentésekben szerepelt.

Ma már a cégek saját fejvadászokat alkalmaznak, akik megszerzik az új tehetségeket a piacon. Chief Talent Officer- ez volt a rangja a Netflix-nél Patty Mc Cordnak, aki szerint végképp el kell hagyni mindenkinek a komfortzónát. A cégek épp ezért szeretik a „vándormadarakat”, hiszen ők belecsöppennek egy új valóságba, ahol mindenáron bizonyítani akarnak- méghozzá gyorsan. Mert idő, az nincsen: alig helyezkedtek el valahol, máris fontolgatni kell, hogyan tovább? De van-e egyáltalán tovább? Mit tegyünk, hogy tíz év múlva is el tudjuk magunkat adni a munkaerőpiacon?

Barbara Mistick könyvet szentelt a témának, és öt pontban foglalta össze, hogy mit kell tennünk, ha nem akarunk lemaradni a versenyben. Már a cím is sokatmondó: How to Future-Proof Yourself for Tomorrow's Marketplace? (Hogyan biztosíthatod a helyed a holnap munkaerőpiacán?)

1. Légy hiperaktív : állandóan figyeld, hogy mi változik a saját szakmádban. Aki ezt elmulasztja, könnyen a múltban találhatja magát - még jóval a nyugdíjkorhatár előtt!.Soha ne mondj olyat, hogy az informatika, az nekem kínaiul van! Az informatikai forradalom minden szakmát átalakít, és aki ezt nem veszi észre, az a panoptikumban találhatja magát. Különösen figyelmünkbe ajánlja a szerző a mesterséges intelligenciát. Nagyon hamar kiderülhet egy munkahelyről, hogy egy szoftver képes elvégezni ugyanazt, amire eddig egy vagy több embert alkalmaztak.

2. Szakmai check up: rendszeresen járunk az orvoshoz 2-3 évenként általános kivizsgálásra. Az autót is szervizbe visszük, hogy megnyugodjunk: minden rendben. Ugyanezt kell tennünk saját magunk szakmai tudásával is. Ma ugyanis az egyetemi tananyag olyan gyorsan elavul, hogy a diplomát átvevő fiatalok elfelejthetik azt, amit az első évben tanultak. Az egyetemeken egyre több olyan tantárgy van, amely öt éve még nem is létezett. Ezért létfontosságú a szakmai állapot felmérése 2-3 évente. Általában olyankor, amikor állást váltunk.

3. Ha elégedettek vagyunk magunkkal, akkor hamarosan végünk van. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nem vagyunk nyitottak az új kihívásokra. A cégek nem szívesen alkalmaznak ilyen munkatársat, az önelégült régi emberektől pedig igyekeznek mielőbb megválni. A munkaerőpiac végképp fiatalságmániás lett. Csakhogy az ember nem marad örökké 32 éves. Viszont annak kell mutatnia magát, ha el akarja adni szakmai tudását a piacon.

4. Mutassuk meg a világnak azt, amit tudunk. Írjunk blogot, dokumentáljuk a szakmai fejlődésünket! Ezt imádják a fejvadászok, és nagyon jól fest a szakmai önéletrajzban.

5. Lépjünk ki a komfortzónánkból! Tanuljunk minél több informatikát, akkor is, ha nem érdekel különösebben. Ez nemcsak azért jó, mert elősegíti az elhelyezkedést a munkaerőpiacon, de önmagunknak is be bizonyíthatjuk: bár már régen elhagytuk az iskolás kort, de azért még képesek vagyunk új dolgok megtanulására és főként alkalmazására. A fejvadászok imádják ezt a mentalitást.

A sok jó tanács sem feledtetheti, hogy az emberek többsége fél: vajon szükség lesz-e rám 10 év múlva a munkaerőpiacon? Németországban az informatikusok társasága figyelmeztette a kormányt: 5 éven belül 4 millió munkahely megszűnhet. Mi lesz az ott dolgozó emberekkel? A választ senki sem tudja. Legfeljebb reményt meríthetünk George Berkeley filozófustól, aki szerint igazában a félelemtől félünk. Ha ezt sikerül leküzdenünk, akkor már félig nyert ügyünk van. Ebből sajnos nem következik, hogy csakugyan lesz állásunk 10 év múlva a gyorsan változó munkaerőpiacon.

Forrás: HVG