Kockázatosabb egy pesti éjszakai járatot vezetni, mint menekülteket fuvarozni a déli határon – ezt állítja a BKV egyik buszvezetője. A sofőr elmondta: a sajátos feladatot önként vállalták, mert ez a mindennapi rutin után jó kalandnak ígérkezett. Meg többletjövedelmet is remélnek, de nem tudják, bejön-e a számításuk, mert egyelőre nem derült ki, milyen díjazásra számíthatnak – olvasható a Népszabadságban.

– Olasz turistacsoportot már le kellett tessékelnem a buszról, és az angolokról is tudnék mesélni, de a menekültekkel eddig semmi bajom nem volt – meséli a BKV egyik buszvezetője, aki kalandvágyból, meg kis többletjövedelem reményében vállalta, hogy néhány hétig menekülteket fuvarozzon a déli határon. Amikor igent mondott, maga sem tudta, hogy mi vár majd rá, de igencsak meglepődött, mert gyorsan kiderült: veszélyesebb vállalkozás egy éjszakai buszt vezetni a budapesti Nagykörúton, mint migránsok tömegeit szállítani.

Ezek végtelenül elcsigázott emberek, akik a felszállás után többnyire elalszanak, s ha valaki ébren marad, legfeljebb azt figyeli a telefonja GPS-én, hogy merre jár a busz – sofőrünk legalábbis ezt tapasztalta.

Volt olyan, Röszkétől Vámosszabadiig tartó fuvarja, amikor a rendőröket kérdőre is vonták, mit keresnek a főváros határában, miközben azt ígérték nekik, hogy nyugatra tartanak. Kész szerencse – mondta –, hogy mindig van olyan egyenruhás, aki valamennyit beszél angolul, és megérttette az aggodalmaskodókkal: ha nem is a legrövidebb, de a leggyorsabb úton mennek.

Állítólag előfordult, hogy a buszvezetőt életveszélyesen megfenyegették, nagy baj lesz, ha nem Ausztria felé veszi az irányt. Ezt emberünk is hallotta, de neki nem volt ilyen élménye, és saját tapasztalatai alapján nemigen hiszi, hogy ez valóban megtörtént. Az viszont tényleg megesett – tette hozzá –, hogy egy Vámosszabadi felé tartó kocsiról páran az ablakokon keresztül leléptek, amikor éjszaka megálltak egy rövid pihenőre.

A legrosszabb, amiről a sofőr beszámolt, az eszméletlen szag és az elképesztő mennyiségű szemét, ami a migránsok után marad.

Elfogadja, hogy ők büdösek, hiszen ki tudja, mikor tisztálkodhattak utoljára. A szemetelést már kevésbé érti, mert nem találja magyarázatát annak, miért dobnak el egy almát az első harapás után, s milyen okból hagyják hátra a kibontott, de amúgy gyakran érintetlen élelmiszercsomagot vagy a csaknem teli ásványvizes palackot.

Nem akar azonban ítélkezni, mert utasai számára elképzelhetetlen élethelyzetben vannak. Ugyanakkor a javukra írja: a járművét soha nem rongálták meg, ami a pesti éjszakában nem számít kivételes dolognak.

Maga sem tudja, hogy sajnálja vagy utálja azokat az embereket – a hivatalos terminológia szerint illegális migránsokat –, akikkel találkozott, de abban bizonyos, hogy félnie az elmúlt pár hét alatt soha nem volt oka tőlük.

Miközben fegyverek iránt érdeklődő civilként azt látta, hogy a buszokat kísérő rendőrök pisztolyából hiányzik a tár.

Átvillant az agyán, hogy ki védi meg, ha megindul a tömeg – egy-egy ősrégi Ikarus csuklóssal egyszerre nagyjából hetven embert visznek –, de ezt a gondolatot gyorsan elhessegette magától, mert rájött: a menekülők nem balhét akarnak, csak a túlélésre játszanak.

Így azután végképp bizarrnak tartja, hogy a horvát határtól a közeli vasútállomásig terjedő úton olyan konvojban vezet, amelynek élén esetenként géppuskával felszerelt honvédségi Hummerek haladnak. Ami azért is furcsa, mert korábban a Röszkéről Vámosszabadi felé tartó transzportok esetén szóba sem került, hogy az Ikarusokat felfegyverzett harcjárművek vezessék fel. Ezeket a buszokat ráadásul úgy indították útnak, hogy a járművezetőre bízták, merre megy, és kizárólag a „szállítmányt" kísérő rendőrökön múlott, boldogulnak-e a menekültekkel a városi forgalomra tervezett járművekkel – amelyek óránként legfeljebb 65 kilométer megtételére képesek – hat és fél óráig tartó úton. Boldogultak.

A buszvezetők a saját munkáltatójukban viszont csalódtak, hiszen máig nem tudják, hogy a rendkívüli munka mennyit hoz a konyhára. Ugyanakkor köszönik a hideg élelmet, de a rendőröknek még hálásabbak, hogy tőlük rendes ebédet kapnak.

Más okból is irigylik őket, hiszen az egyenruhásokat wellness-hotelben helyezték el, míg a buszosokat a fővárosból viszik a határhoz, ahonnan őket a 16-22 órás műszak után – aminek egy részében nem vezetnek, pihenni viszont legfeljebb a vezetőfülkében tudnának – autóval szállítják haza.

Időközben annyi mégis történt, hogy az Egységes Közlekedési Szakszervezet kezdeményezésére a BKV vezetősége hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.

A cég az érdekképviselettől kapott tájékoztatás szerint akár a kollektív szerződés módosításától sem zárkózik el annak érdekében, hogy a menekülteket szállító sofőröket tisztességes díjazásban részesíthessék. Nemes Gábor, a szakszervezet vezetője bízik benne, hogy az októberi fizetést már ennek megfelelően folyósítják majd.

Forrás: Népszabadság