Az idén mégsem mindenütt, hanem csak 14 áruházában szünteti meg a Tesco áruházlánc az éjszakai műszakot, januártól viszont további 42 üzletben folytatódnak a takarékossági lépések. Erről ma tesz bejelentést a vállalat – tudta meg a Magyar Idők. Értesüléseink szerint azok az egységek, amelyekben már októbertől felfüggesztik az éjszakai munkát, a februárban bezárt boltokhoz hasonlóan nyitás óta veszteségesek.

Mégsem szünteti meg 56 áruházában az éjszakai műszakot a magyarországi Tesco áruházlánc októbertől, ebben az évben egyelőre 14 üzletben válik szükségtelenné az éjszakai árufeltöltők munkája. A létszámleépítéssel járó átszervezés januárban folytatódik, amikor további 42 áruházban szűnik meg az este tíz órától reggel hat óráig tartó munkavégzés – értesült lapunk. A vállalat a dinamikusan bővülő kiskereskedelmi forgalomban a dolgozókra nehezedő nyomás, és az egyre erőteljesebben jelentkező munkaerőhiány miatt döntött úgy, hogy a karácsonyi bevásárlási időszak közeledtével nem kockáztatja meg a tömeges felmondásokat a fizetések jelentős csökkenése miatt, amellyel a munkabérek 30 százalékát kitevő éjszakai bérpótlékok megszűnése jár.

– Megállapodás született a Tescóval, amelynek részeként a munkáltató vállalja, hogy egyetlen dolgozójának sem csökkenti a bérét ebben az évben. Azokban az áruházakban, ahol már a jövő hónapban átszervezik a műszakokat, december végéig minden munkavállaló megkapja a kieső pótlékok miatti kompenzációt – közölte a Magyar Időkkel a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete. Hozzátették: a január elsejétől 42 áruházban megszűnő éjszakai műszakban alkalmazott munkavállalók február végéig számíthatnak a kiegészítő juttatásra.

A szakszervezet jelezte, a Tescónál sokasodnak a betöltetlen munkakörök, a meghirdetett állásokra ugyanis alig érkeznek újak, sokan túl alacsonynak tartják a felkínált béreket. Az éjszakai műszak teljes megszüntetése tovább fokozta volna a bizonytalanságot az áruházakban, ráadásul az érdekvédők szerint veszélyeztette volna több száz dolgozó megélhetését is.

Úgy tudjuk, a műszakok októberi átalakításával érintett 14 áruházban azért iktatják ki napokon belül az éjszakai munkát, mert az eladási adatok szerint ezen üzletekben a legkisebb a kockázata annak, hogy a csupán a nyitvatartási időben zajló árufeltöltés számottevően megzavarja az áruház működését. Vagyis a szerényebb látogatottságú, nem kifizetődően működő boltokban történik a sürgős takarékossági lépés.
Ez amiatt is figyelemreméltó, mert a Tesco egyik bennfentese nemrégiben azt jelezte lapunknak, hogy néhány hete megjelent a vállalat belső levelezésében egy lista, amelyen tizennégy olyan magyarországi üzlet szerepelt, amelyek veszteséges működése egyre nagyobb terhet jelent a központilag spórolásra ítélt leánycégnek. A konkrét felsorolást tartalmazó elektronikus levél azonban rövid időn belül eltűnt a rendszerből – jegyezte meg az áruházlánc alkalmazottja.

Távozik a személyzeti igazgató

A Tesco nemrégiben azt is bejelentette, hogy távozik a vállalattól Iglódi-Csató Judit személyzeti és kommunikációs igazgató, aki 2010-től több vezetői pozíciót is betöltött a cégnél. Emlékezetes, az áruházlánc Iglódi-Csató Judit irányítása alatt folytatta az idei év elején azt a kommunikációt, amelynek során az azóta ugyancsak leváltott magyarországi vezérigazgató, Nigel Jones több interjúban azzal indokolta a februári áruházbezárásokat, hogy ahhoz a magyar kormány múlt év végén született kereskedelempolitikai döntései vezettek. Holott addigra a nemzetközi hírekből már ismertté vált, hogy az angliai anyavállalat jelentős veszteségei miatt építenek le üzleteket a nemzetközi piacokon. Iglódi-Csató Judit korábban a Magyar Nemzeti Banknál volt kommunikációs vezető, Simor András egykori jegybankelnök mellett. Házastársa, a Tescóval saját cégén keresztül évekig szerződésben álló Iglódi Csaba kisebb részben tulajdonosa az offshore hátterű Braun & Partners Kft.-nek is, amely cégnél ugyancsak tulajdonosként jegyzik Braun Róbertet, aki mások mellett Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt kormányfőket is évekig kommunikációs tanácsokkal látta el.

Forrás: Magyar Idők