Nem a jelenlegi kormány felelős az egészségügyben tapasztalható problémákért – véli Cser Ágnes a zoom.hu oldalán. A szakszervezeti vezető a korábbi háttéralkukban, a privatizációban és Sólyom Lászlóban véli felfedezni minden baj okát. Kórházi fertőzéseket nem nagyon lát, rendezett kórtermeket, műtőket, és tiszta vécéket annál inkább.
Mit szokott mondani azoknak a pályakezdő egészségügyi dolgozóknak, akik arról kérdezik, miért ne hagyják el az országot?
Nagy vihart kavart, amikor egyszer azt nyilatkoztam, ha valakinek nem elég, ami itt van, akkor gondolja végig, hova született. Ezt a mai napig fenntartom, egy ember nem véletlenül születik az adott országba. Feladata van. Ettől elválaszthatatlan a nemzet családpolitikája, ami sehol a világon nem éri el a jelenlegi magyar színvonalat. A tudatos kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a kormánnyal kötött 2016-os megállapodással olyan többéves bérfelzárkóztatást valósítottunk meg az egészségügyben, hogy a kezdő szakemberek, orvosok, egyéb diplomások és szakdolgozók is láthatják, mennyi lesz a kezdő fizetésük és azt is, hogy az évek során mennyivel emelkedik majd. Egy fiatal szakorvos jelenleg 400 ezer forintos fizetéssel kezd. 2016 óta összesen 207 ezer forinttal nőtt egy orvos alapbére. A bérfelzárkóztatási programnak köszönhetően megduplázódott a minimálbér és a garantált bérminimum is. Ezek olyan eredmények, amelyek alapján azt hiszem, el lehet dönteni, hogy valaki itthon marad vagy elmegy.
Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke
Nemrég egy műtőssegéd fizetési papírjából kiderült, hogy egyetlen forinttal sem kapott többet decemberben, pedig béremelést ígért a kormány. Neki mit mondana?
A műtőssegéd nem szakmunkás, ezért nem kaphatná meg a garantált bérminimumot sem. Ő a jelenlegi közalkalmazotti-szakdolgozói bértábla A és B kategóriájába tartozik. Az más kérdés, hogy egy-egy intézményben, a létszámhiány csökkentése miatt sokakat a szakképzettek közé soroltak. A műtőssegédek képzettsége nem egyenlő a szakdolgozókéval, ezért ők alacsonyabb bérben részesülnek. A 2016. szeptember 1-jével általunk elfogadott szakdolgozói bértáblán korrekciót szeretnénk végrehajtani, hogy a 2017-es és 18-as minimálbér és garantált bérminimum-emelés miatt a felső harmadba tartozó és a munka dandárját végző szakdolgozókat megillető magasabb alapbért elérjük. A segédmunkások máshol a minimálbért keresik, nem pedig a garantált bérminimumot.
Nem csak az egészségügyben dolgozók elégedetlenek, hanem például a pedagógusok is. Támogatta az ő demonstrációikat?
Egy országban az oktatás a legfontosabb közszolgáltatás. Azt azonban nemcsak, hogy nem értettem, hanem elfogadhatatlannak is tartottam, hogy a Kossuth téren üvöltöztek, holott kaptak törvénnyel biztosított életpálya-programot, garantált bérfejlesztéssel és kollektív szerződéssel. Utóbbi miatt nem is volt joguk tüntetni, meg is kérdeztem, hogy nem kellene-e a felmondani ezt a szerződést? Hiszen vállalták a munkabékét. Közpénzen pedig a közszolgáltatás minden területére csak a pályára alkalmas szakembert képeznék. Az alkalmasság kiderítésére léteznek megfelelő tesztek. A tanulmányok megkezdése előtt nyilatkoztatnám a hallgatókat arról, hogy ha az iskola befejezését követően külföldre akarnak menni, vissza kell fizetniük a tandíjat, azaz a képzés költségeit. Ehhez akár hitelt is felvehetnének. A mi adónkból képzett szakemberektől elvárhatjuk, hogy felnőtt módjára eldöntsék ezt a dilemmát. A valódi megoldást már évekkel ezelőtt megírtam egy kollégámmal az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjaként A migráció és egészségügy című jelentésünkben. Azok az országok, amelyek lepkehálóval fogják össze a magyar egészségügyi szakembereket, kevesebb pénzért dolgoztatják őket, mint a saját állampolgáraikat, fizessék ki hazánknak a tanítási költségeket. Kompenzálni kell az elveszett munkavállalók értékét, ezért speciális pénzalapot kell létrehoznia az Európai Unióban. Nem magyar problémáról beszélünk, de érdemes lenne körülnézni például Romániában, ahol már szanitécek sincsenek.
Kit terhel a felelősség azért, hogy az egészségügyi bérekben ekkora a lemaradásunk a nyugati országokhoz képest?
Nem a mostani magyar kormány hibája, hogy ekkora bérkülönbségek vannak Nyugat-Európa és a volt szocialista államok között. Sokkal inkább a magyar szakszervezeti mozgalmat teszem felelőssé, amelyeknek vezetői háttéralkukat kötöttek 1988-tól a multinacionális cégekkel. Sólyom László volt köztársasági elnök is felelős, aki kijelentette, hogy a szakszervezetek nem reprezentálják a munkavállalók többségének akaratát. Meg kellene vizsgálni azt is, hova tűnt a Szakszervezetek Országos Tanácsának vagyona. Az sem mindegy, hogy az állami vagyon „szétosztása” és a privatizáció milyen vagyonokat halmozott fel, illetve milyen nélkülözést teremtett annak eltüntetése. Az, hogy most milyen lehetőségei vannak egy pályakezdőnek, nem a jelenlegi kormány időszakában dőlt el.
A jelenlegi kormánypártoknak azonban hét évük volt arra, hogy rendbe tegyék a magyar egészségügyet, vagy legalább elindítsák az átalakításokat. Ehhez képest most is több mint 400 egészségügyi dolgozó akar új életet kezdeni külföldön. Tavaly pedig több mint 1800-an gondolkoztak így. Hol lát itt javulást?
A 2004-es sztrájkköveteléseinknek éppen az volt a legfontosabb célkitűzése az EU-hoz való csatlakozás évében, hogy öt év alatt elérjük az uniós átlagkereset 75 százalékát. Négy szoclib kormány nem volt hajlandó erről tárgyalni 2010-ig. Ez az oka a súlyos lemaradásnak, de a javulás lassan már érzékelhető. Sok orvos jött vissza a közalkalmazotti státuszba, hiszen a 207 ezer forinttal megnövelt alapbére az ügyelet alapja, így több százezer forinttal keresnek többet, mint korábban. A szakdolgozóknál is ezért kezdeményeztük a 2016. szeptember 1-jétől bevezetett új bértáblánk korrekcióját a 2017-ben és 2018-ban megemelt garantált bérminimumra figyelemmel.
Ezek szerint hátra lehet dőlni, minden rendben az egészségügyben?
Szó sincs róla, de egyedül a mostani kormánnyal tudtunk érdemben tárgyalni a négyéves bérfejlesztési programról, az egyéb juttatások ügyében pedig folytatjuk az egyeztetéseket. A garantált bérminimum emelkedése miatt a magasabb fizetésű dolgozók bére, akik sok esetben 20-30 éve a pályán vannak, összetorlódott az alacsonyabb keresetűekével. Az ő fizetésük korrekcióját is kértük, ez az egy havi pénz, amit reményeink szerint januárban megkapnak. Ezzel egyidejűleg az orvosok számára kértünk további nyolc százalékos bérfejlesztést. 2004-ben célként fogalmaztuk meg azt is, hogy az uniós átlagfizetések 75 százalékát kapja meg az ágazat, ez továbbra is fontos célunk. Szeretnénk megemeltetni az alapellátásban dolgozó védőnők járandóságát is. Elértük a többmunkáltatós kollektív szerződés megkötését, ennek ágazati kiterjesztését, aminek jogszabállyal azonos ereje van. Így biztosítjuk, hogy annak a magánmunkáltatónak is kötelessége legyen megadni a béremelést, amelyik költségvetési pénzt is felhasznál. Ha ezek a célok teljesülnek, folytatjuk a bérfelzárkóztatásról a tárgyalást, hogy pénzügyileg teljesen rendbe jöjjünk. Ha a humánerőforrás kérdést megoldjuk, akkor sem tudnék más mondani annak, aki elégedetlen, hogy ha ez kevés, akkor tovább lehet állni. Azt viszont egyetlen kormánytól sem lehet elvárni, hogy mindent egyszerre oldjon meg, ha az elődök a szakszervezetekkel együtt eltáncolták az állam vagyonát.
Ha minden ilyen jól sikerült mostanában, akkor miért nevezik a szakszervezetek az egész folyamatot sztrájktárgyalásnak?
A sztrájk szó nem negatív, ünnepelni kell. Ha a munkavállaló nem elégedett az élet- és munkakörülményeivel, akkor sztrájkolhat. A 2004-es sztrájkköveteléseinkre akkor nem kaptunk választ a kormánytól, a további háromtól sem 2010-ig. Érdemi eredményt sajnos nem értünk el. A sztrájkköveteléseink nem évültek el, még mindig érvényesíteni szeretnénk azokat, amelyekben nem értünk el eredményt. Azt nem lehet összeszámolni, hogy a követelések hány százaléka teljesült. Minden kormányzati ciklusban próbálkozunk, ebből mostanában sok minden megvalósult. 2015 májusában tudtuk megkezdeni az érdemi tárgyalásokat, ekkortól lehetett csatlakozni a követeléseinkhez. A többiek, akik csak kritikákat fogalmaztak meg szakszervezetünkkel szemben, semmi újat nem találtak ki, csak átvették azt, amit a honlapunkon találtak. Mi együtt akartunk működni mindenkivel az ágazat munkavállalói érdekében, ezért kitártuk az ajtót mindenki számára, hogy csatlakozzanak a tárgyalásainkhoz. Egyedül a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete tette ezt meg. Akik pedig akkoriban kívülről kiabáltak, még csak nem is válaszoltak.
Ennek mi lehet az oka?
Nem jöttek, nem válaszoltak, testületi döntéssel bezártuk a kapukat. Ezzel szemben a három szakmai szervezettel, a Magyar Orvosi Kamarával, a Magyar Szakdolgozói Kamarával, a Magyar Gyógyszerészi Kamarával 2015 májusában stratégiai megállapodást kötöttünk. Ez Európában egyedülálló együttműködés, hiszen a szakmai támogatást adják sztrájkköveteléseinkhez. Hogy a nem reprezentatív szervezeteknek mi a problémájuk, tőlük kell megkérdezni. A legfőbb bajuk egyébként az lehet, nem tetszik nekik, más találta ki a követeléseiket.
Magyarországon rendkívül magas a kórházi fertőzések száma, amit ráadásul évek óta nem is hoznak nyilvánosságra. Mit gondol erről?
A számadatokat nem ismerem. Ha valós az Ön által feltett kérdés alapja, akkor annak csak és kizárólag a privatizáció az oka. A globalizáció Ausztráliából indította el az egészségügyi intézmények úgynevezett háttérszolgáltatásainak privatizációját, mint például a portaszolgálat, a konyha, a mosoda, a karbantartás és a takarítás magánkézbe adását. Az egészségügyi közszolgáltatás „halálbiztos” profittermelő üzlet a tőke számára, ugyanis nincs piaci kockázat és sosincs vége. Az így foglalkoztatott munkavállalókat nagyrészt feketén alkalmazzák, éhbérért dolgoztatják. Saját szememmel láttam egy megyei kórház pecsétje fölött egy takarító cég pecsétjét a takarítók munkaköpenyén. Még a használt szemeteszsákot is kimosatták velük. Ezért is üdvözöltem az ÁEEK pályázatát a takarító szolgáltatások állami visszavételére, ami már az egyik intézményben eredményt hozott. A fertőzések száma ott csökkent.
A kórházak állapotával is ennyire elégedett?
Ha valakinek nem tetszenek a magyar kórházak, nézzen körbe Romániában és Bulgáriában. Ámultam és bámultam, hogy az 500 milliárd forintos uniós forrásból milyen fejlesztések mentek végbe a vidéki intézményekben. Rendezett kórtermeket, műtőket, kiszolgáló egységeket és még tiszta vécéket is láttam.
Hol látott erre példát?
Bármelyik megyeközpontot fel tudnám hozni példaként. Az egyik nem megyeszékhelyen levő vidéki kórházban szemlencse műtéthez szükséges high-tech berendezést használnak, még Budapestről is lejárnak a betegek, de sorolhatnám a kiemelkedő színvonalú berendezésekkel ellátott intézmények sorát. Budapest ebből a hatalmas fejlesztésből sajnos kimaradt, ugyanis a régióban nem lehetett ebből a pénzből fejleszteni, a Szent János Kórház például iszonyú állapotban van a vidéki intézményekhez képest. Ráfér a fővárosra is az ellátás, és a fejlesztés a kettős esélyegyenlőség biztosítása érdekében.
Olyannyira, hogy immár hét éve nem épült új kórház és nem is fejlesztettek sehol a fővárosban. Mikor kezdődhetnek el a budapesti korszerűsítések?
Ahogy az előbb mondtam, az uniós forrásból nem lehetett a közép-magyarországi régióban fejleszteni, beruházni. Nem vagyok felelős beosztásban lévő egészségpolitikus, ezért ebben a döntésben nem veszek részt.
Forrás: zoom.hu
