Képviselőnők a nők megbecsültségéről

A magyar országgyűlésnek jelenleg csupán kilenc százaléka nő. Érthetetlen, megdöbbentően alacsony ez az arány. Éppen ezért is nagy megbecsülést és kitüntetett figyelmet érdemelnek azok a hölgyek, akik okos felszólalásaikkal, szakértelmükkel, elegánsan penge vitastílusukkal nemhogy nem csorbítják, hanem inkább növelik a T. Ház tekintélyét. Szerteágazó célokért dolgoznak: az emberek életének javításáért, kultúránk megőrzéséért, az innovatív és korszerű oktatásügyért, erkölcsi megújulásáért, a társadalmi igazságosságért, esélyegyenlőségért, honvédelmünkért, az ország biztonságának megőrzésért. Cikksorozatunkban főként a nők társadalmi helyzetének, megbecsültségének témakörét igyekszünk körbejárni a képviselőnőkkel. Most Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselővel készített interjúnkat olvashatják.

– Milyen megfontolásból lett politikus?
– Elég régen belekapcsolódtam az olyan, oktatáspolitikai kérdésekről folyó társadalmi vitákba a nyolcosztályos gimnázium megszervezése révén, amelyek messze túlmutattak egy-egy osztályterem vagy iskola falain. A meghívást a politikusi pályára olyan személytől és körtől kaptam, akivel és amellyel mindig is szimpatizáltam és egyetértettem. Ezért csekély gondolkodás után úgy döntöttem, a felkérésre igen kell mondanom olyan történelmi időkben, amikor azt az irányvonalat kell erősíteni, amely azt szolgálja, hogy Magyarország megerősödjön, kikerüljön a sok évtizedes, sőt évszázados kátyúból, amelyben hazánk megrekedt. Azóta itt vagyok. – Miként kellene változtatni a magyarországi politikai kultúrán, hogy a nők is nagyobb teret kapjanak a politikában, hogy a nők érdekképviselete megerősödjön?
– Az lenne a jó, ha a politika színpadán csupa rátermett, tehetséges, elkötelezett ember lenne. Ezért semmiféle kvótarendszerben nem hiszek. Nem tudok azonosulni olyan cél kitűzésével, hogy mindenáron több nő legyen politikusi pályán, és emiatt esetleg háttérbe szoruljanak olyan férfiak, akik jobban el tudnák végezni a feladatot. Ezzel együtt ugyanakkor én is örömmel venném, ha több rátermett, tehetséges nő lenne a politikában helyi és országos szinten egyaránt. Hiszen az ember kétnemű, és úgy helyes, ha a két nem képviselői egyaránt gyakorolják ezt a hivatást is. A két nem között biológiai meghatározottságú különbségek vannak, bármennyire is el akarják ezt feledtetni azok, akik a nemek közötti egyenlőséget úgy értelmezik, mintha már teljes azonosság volna férfi és nő között. Van még egy érvem, amely miatt semmi erőszakos beavatkozást nem tartanék jónak ezen a területen. Az a puszta tény, hogy a nőknek teremtésünktől fogva az alapvető hivatásuk mégiscsak az emberiség fenntartásában, a család összetartásában való szerepük, vagyis az anyaság. És minden nő vágyik is erre ösztönösen. Az anyaságot viszont húsz-harminc éves korban ideális elkezdeni. Amíg kis gyermeke van egy anyának, addig ő kell hogy legyen az első. Ettől a felfogástól nem tudok eltávolodni, mert így éltem meg a saját életemet is. Ha beteg a gyerek, ha lázas, ha kórházba kell vinni, akkor nem mondhatom, hogy nekem most politikai szereplésem van. Emiatt a kisgyermekes nők kissé hátrányban vannak a hivatásuk gyakorlásában a férfiakhoz képest. Ha valaki ezt úgy fogja fel, hogy „jaj, milyen nehéz sorsuk van a nőknek", szerintem téved. Egy nő azután tud kiteljesedni a saját karrierjében, miután felnevelte a gyerekeit, útjukra bocsátotta őket. A gyereknevelés időszaka megrövidíti az ő esetleges politikai pályafutását. Vannak, akik fiatalon kezdik a politikusi pályát, közben mennek férjhez és adnak életet gyerekeknek. Ezeket a fiatal anyákat mérhetetlenül sajnálom, mert sok nehéz konfliktusuk lehet életükben, hogy a két hivatást össze tudják egyeztetni. Külső segítség nélkül nem is lehetnek erre képesek.

– Ugyanakkor talán egy gyermekeket nevelő fiatal képviselőnő tudja leginkább átérezni a fiatal anyák problémáit?
– Kétségkívül. Ezért kívánatos, hogy több nő vállalja a politikusi pályát. De látok még más okokat is, amelyek távol tartják onnan a nőket, akik erősebben érzelemvezéreltek, mint a férfiak. Ennélfogva erősebben hat rájuk az, ami a környezetükben történik. Amivé a politika vált - nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte -, az korántsem ad okot a derűre, mert sok benne az indulat, a harsányság, kiabálás, a gonoszság, a hazugság, agresszió. Csupa olyan, negatív jelenség, amelyet egy érzelemvezérelt nő rosszabbul él meg, mint egy férfi. Leegyszerűsítve: egy nő azt mondja: én boldogságra vágyom, és nem harcra. Míg a férfiak mindig harciasabbak voltak. Ők mentek katonának, ők védték meg a családot. Tehát a politikusi pálya ma talán kevésbé vonzza a nőket, mint vonzhatta volna kicsit nyugodtabb, boldogabb időkben. Ezért sem vált tipikusan nőies pályává. Egy helyi politikus, egy önkormányzati képviselő talán kevésbé éli át ezeket a frusztráló pillanatokat. Hiszen a településen mindenki mindenkit ismer, és az önkormányzatokban könnyebb megegyezésre jutni a közös helyi érdekek mentén, mint, mondjuk, országos kérdésekben. Nem beszélve az egyetemes ügyekről, melyeknek megvitatása a nemzetközi szervezetekben zajlik.

– Utalt a durva hangnemre, amit a nők nehezebben viselnek el, mint a férfiak. Vajon finomodna-e a viták stílusa, ha a nemek arányának megfelelően akár 50 százalékban képviseltetnék magukat a nők a politikában
– Feltételezésekbe nem akarok bocsátkozni. Nem ismerek olyan tanulmányt, amely arról szólna, hogy azokban az országokban, amelyekben valamilyen kvótarendszer alkalmazása után megnőtt a női képviselők száma, érzékelhetően jobbá vált volna az ország ügyeinek intézése. Nagy vonalakban azt lehet feltételezni, hogy ha több nő lenne a politikai testületekben, legalább harminc százalék, akkor talán több lenne az érzelem, a kedvesség a politikai életben. Talán több lenne az empátia, ami inkább a nők sajátja, s kevésbé a férfiaké. Pedig az empátia volna a legfontosabb. Ez utóbbinak a hiányát tartom nagyon fájdalmasnak a politikánkban. Empátia nélkül emberek ügyeivel elég hibás dolog foglalkozni.

– Változna vajon a kormány költségvetési politikája, ha több nő szólhatna bele? Hiszen a családi gazdálkodásban is fontossági sorrend alapján döntjük el, mire mennyit költünk. És nem építünk úszómedencét a kertbe, ha a megélhetésre, a gyerek iskoláztatására, fogszabályozásra, a ház szigetelésére kell inkább költeni.
– Nem hiszem, hogy lényegesen változna. A család a férfiak számára is ugyanolyan fontos, mint a nők számára. A költségvetés olyan bonyolult érdekegyeztetési mechanizmusokon keresztül formálódik, amelyben megjelennek az ország legfontosabb céljai, érdekei a helyi célok, érdekek mellett. Nyilván számít, hogy egy-egy képviselőnek mekkora a lobbiereje, hogy mennyire szívósan és kitartóan tud küzdeni például azért, hogy a vasútpálya vagy az új út feltétlenül megépüljön az általa képviselt választókörzetben. Ugyanakkor vannak olyan célok, amelyek ellen senki nem szólal föl. A család és a gyerekek dolgai pontosan ilyenek.
Működik egy másik mechanizmus is. Ha valaki képviselő lesz, akkor előbb-utóbb kialakul vagy erősödik benne egy olyan gondolkodásmód, hogy a mindenkori döntéseiben az egész ország ügyeit együttesen, szintézisben szemlélje. És amikor szembesül a szétosztható összeggel, akkor – ideális esetben - belátja, hogy ugyan jó lenne többet adni az oktatásra vagy az egészségügyre, de véges a keret, amiből oszthatunk.
Inkább az emberek jó közérzete, a politikáról kialakult kép miatt örülnék annak, ha több nő lenne, akik nagyobb empátiával viseltetnének az emberi sorsok és a másik képviselőnek az emberi sorsa, méltósága iránt. Talán a hangnem és a munkatempó is kissé humánosabbá válhatna.

– A munkaerőpiacon hátrányban vannak-e a nők?

– Azt mondják, hogy igen, de ez is ellentmond az én személyes tapasztalatomnak. Kétségtelen, egy fiatal nő könnyen kerül abba a helyzetbe, hogy hátrányt szenved egy férfi jelölttel szemben. Azért, mert fiatal, és a leendő főnöke fejében megfordul, hogy elmegy szülni, és akkor hosszabb ideig nélkülöznie kell a munkából. Ugyanakkor ma már a menedzserek és a személyzeti politikával foglalkozók is pontosan tudják, hogy a legkiválóbb és a legrátermettebb embert kell megtalálni egy-egy pozícióra. Inkább megadnak a gyermekes anyának minden segítséget, hogy mielőbb visszajöjjön, hogyha egyébként kiváló szakember. Tehát talán ez sem úgy működik ma már, mint régebben. Gimnáziumi igazgató voltam tizenegy éven keresztül, és átéltem azokat a nehéz pillanatokat, amikor augusztus végén egy-egy fiatal kolléganőm bejött az irodámba azzal a bevezető mondattal, hogy „szeretnék veled beszélni". Akkor egy pillanatra kiszaladt belőlem a vér, mert sejtettem, miről van szó, de a másik pillanatban mégis az öröm vett rajtam erőt, hogy hála Istennek megint születik egy gyermek. És mindent meg tudtunk oldani, mindig. Munkahelyi felvétel esetén például soha nem mérlegeltem úgy, hogy férfi vagy nő az illető, minthogy tanárokról volt szó. Meg kell hogy mondjam, sokkal több jó adottságú tanárnővel találkoztam, mint férfival. Hogy a munkaerőpiacon hátrányban részesítik-e a nőket? Azt hiszem, esete válogatja. Ha jó személyzetisek vannak egy-egy cégnél, akkor ezt nem teszik meg, ha korlátoltabb gondolkodásúak, akkor könnyen lehet, hogy előfordul hátrányos megkülönböztetés.

– Érte-e önt hátrány pályafutása alatt női volta miatt?
– Szerencsére nem. Sőt, inkább néha úgy éreztem, hogy bizonyos előnyt is jelent. Lehet, hogy éppen azért, mert a politikusi pályán kevés a nő, és a táboromnak szüksége volt rám. Persze, azzal hízelgek magamnak, hogy azért kerültem és maradtam meg a parlamentben, mert megfeleltem a magas elvárásoknak.

– Mit tekint a legfontosabb céljának ebben a kormányzati ciklusban?
– Legalább kettőt említhetek. Az egyik az, hogy mint a kulturális bizottság alelnöke és országgyűlési képviselő mindent megtegyek annak érdekében, hogy azok a kezdeményezések, amelyek 2010-ben elindultak a köznevelés és a felsőoktatás területen, folytatódjanak és beérjenek. Ez a legfontosabb célom. Ez a munka jelenlegi pozíciómból kifolyólag nem annyira reflektorfényben folyik, mint államtitkár koromban.
A másik pedig az, hogy azt a kereszténydemokrata értékrendet, amelyet igyekeztünk a köznevelésben nyilvánvalóvá tenni, folytassuk, vigyük ki a Parlament falai közül. Ez vonatkozik arra is, hogy hogyan jelenünk meg, hogyan beszélünk, hogyan nyilatkozunk, bármilyen kérdésről, amiről megkérdeznek bennünket riporterek a Parlament folyosóin, és hozzáteszem, az európai színtéren is. Most itt kaptam komoly feladatokat mint az Európa Tanács képviselője, mint a frankofon parlamenti közgyűlés magyar szekciójának vezetője. A nemzetközi politikában is fontosnak tartom megértetni a más országbeli képviselőkkel, hogy mit akarunk, mit miért csinálunk, hogy nem elítélendő, hanem sok szempontból követendő ország vagyunk. Ezenkívül az emberekhez kicsit közelebb kell hozni a politikát, hogy ne ellenfelet, hanem szolgálót lássanak a politikai szereplőkben. Ezért – bár kezdetben idegenkedtem tőle – Facebook-oldalt is nyitottam egy évvel ezelőtt, ahol most már ezerszámra vannak követőim és beszélgetőtársaim.

– A kormány az utóbbi időben erőteljesen szorgalmazza a szakiskolai képzést, aminek volt egy olvasata az ellenzék kritikáiban, hogy csökkenteni akarják a gimnáziumi helyeket. Mi az igazság?
– Egy gyerek, ha képes arra, hogy az érettségit megszerezze, akkor biztosítani kell a lehetőséget rá, hogy megtegye. Ez a véleményem, de ez a kormányzat véleménye is. Az, hogy csökkenteni akarnák a gimnáziumba járók számát, egy rossz olvasat. Az ellenzék belemagyarázása abba a kormányzati szándékba, hogy a szakképzést erősíteni kell. Tény: valóban erősíteni kell tartalmában, szerkezetében, nagyságrendjében. Most valóban nagyobb figyelem fordul a szakképzés felé. Nincs olyan kormányzati szándék, hogy a gimnáziumok számát vagy a gimnáziumba járóknak a számát radikálisan csökkentsék. De azzal én is egyet tudok érteni, hogy ha valaki az általános iskoláját nagyon gyenge eredménnyel fejezte be, az ne gimnáziumba menjen, mert ennek mint iskolatípusnak hagyományosan az a célja, hogy előszobája legyen a majdani felsőfokú tanulmánynak. A köznevelési rendszerünk nyitott, és megadja a lehetőséget azoknak a fiataloknak, akik tizennégy éves korig nagyon gyengén tanultak valamilyen ok miatt - mondjuk, nem kaptak otthonról elég támogatást, muníciót, motivációt. Ha egy ilyen gyereket például érdekel az asztalosmesterség, és szeret barkácsolni, lehet, hogy éppen az fogja őt a tudásvágy irányába terelni, ha megtanul bútort készíteni. Sikereket ér el a bútorkészítésben, majd felébred az érdeklődése az iránt, hogy miként csinálták ezt máshol, máskor és más országokban. És elkezd érdeklődni a világ iránt, nekifog olvasva tanulni, és akkor huszonvalahány éves korában, már mint szakmunkás, aki a gyakorlatban be tudta bizonyítani, hogy ő sikeres ember, úgy dönt, mégis továbbtanul.
A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése nem jelent tehát lezárt életutat. Éppen hogy a kapuja lehet magasabb szintű elméleti és gyakorlati tanulmányoknak.

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ