Most amikor a magyar cégek jelentős része küzd szakemberhiánnyal, különösen fontos, hogy megtartsuk azokat a munkavállalókat, akik már bizonyítottak. Megmutatjuk, hogy mik azok a dolgok, amelyeket a felmérések szerint a legtöbbre értékelnek a dolgozók.

Egyre élesebb harc folyik a magyar munkaerőért: a hazai cégek ugyanis mindinkább azzal szembesülnek, hogy a növekvő gazdaság keltette igény mellett a csökkenő lakosságszám is felgyorsítja ezt a folyamatot. Mint azt korábban megírtuk, ezen a helyzeten elsődlegesen a versenyképes fizetések segíthetnének, azaz a cégeknek egyszerűen több pénzt kellene adniuk a munkavállalóiknak. Ám ezen kívül is vannak olyan motivációs praktikák, amelyek segíthetnek megtartani a jó munkaerőt: ebből mutatunk most néhányat a BlessingWhite tanácsadócég tanulmányának segítségével.

Haverokkal a munka is jobban megy

A pénzen túl a munkavállalókat jelentősen motiválja a cégen belüli kapcsolatok minősége. A BlessingWhite kutatása szerint a dolgozók negyedének az egyik legfontosabb szempont a munkahelyénél, ha jó a kapcsolata a főnökével és a munkatársaival. (Bizony, a főnököt is lehet szeretni!)) Ezért teremtsünk barátságos, otthonos munkahelyi hangulatot és adjuk meg a lehetőségeket közös programok szervezésére, amelyek összekovácsolhatják a munkavállalókat. (Itt olvashat néhány tippet a jobb munkahelyi hangulathoz.)

Fejlesszük, amiben a legjobbak

Tudhatjuk, hogy a cégnél kinek mi az erőssége, milyen feladatok „fekszenek" a legjobban egy munkavállalónak. Érdemes erre építeni, akár képzések segítségével is, a témába vágó fejlődési lehetőség a dolgozók 15 százaléka szerint az egyik legfontosabb tényező a lojalitásuk megőrzésében. (De csak akkor, ha az a képzés megfelelő. Szakértőnk elmondja mire ügyeljünk.)

Tanulhassanak a hibáikból

A fejlődési folyamat egyik legfontosabb része, hogy a dolgozók tanulhassanak a hibáikból. A BlessingWhite kutatása szerint a munkakörben szerzett tapasztalatok hetven százaléka informális csatornákon történik, ezért hasznos, ha akár már a betanulási időszakban kicsit „lazábbra" engedjük a gyeplőt és hagyjuk, hogy saját maguk állják meg a helyüket – és kövessenek el hibákat. (A kudarc egy vállalkozónak is fontos tanulópénz, de tudni kell hozzá, hogy nem ciki újrakezdeni.) Ugyanakkor fontos, hogy figyelemmel kísérjük a folyamatot, ne veszítsük el a kontrollt az események fölött. Az így “kiképzett" dolgozó magabiztosabb lesz, kevésbé ragaszkodik a már megcsontosodott szokásokhoz és nyitottabban áll a változásokhoz is.

Forrás: Piac és Profit