Pénteken az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. létszámcsökkentést indított el: körülbelül 100 kölcsönzött munkavállalóra nem tart igényt az üzemben dolgozók közül. A helyi szakszervezetnél felhívták lapunk figyelmét arra, hogy egyetlen ember munkaviszonyát sem szüntetik meg, arról van szó, az autóipari társaság bizonyos embereket visszaküld a vele szerződött munkaerő-kölcsönző céghez.

A Napi.hu egy olvasói levélből úgy értesült, hogy miután a francia PSA felvásárolta az Opelt és nemzetközi szinten átszervezésbe kezdett, immár Magyarországon is létszámcsökkentést kezdeményezett.

A nyugat-magyarországi motorgyár első lépcsőben a kölcsönzött munkaerőtől válik meg. Olvasónk szerint az érintett emberek is évek óta a gyárban dolgoztak, s felvételkor ugyan hangoztatták nekik, hogy nem kerülnek hátrányba a kölcsönzött státusz miatt, de ez a valóságban végül nem így történt.

Olvasónk úgy tudja, a megrendelések csökkenése miatt januártól további létszámleépítés lesz, de az már érinteni fogja az opelos dolgozói állományt is.

Visszaküldték a dolgozókat

A most fölöslegessé vált kölcsönzött dolgozókat a nagypáli székhelyű WHC Consulting Kft. közvetítette az Opel felé. Itt tehát nem az alkalmazottak munkaviszonyának felmondása történik, pusztán annyi, hogy a multicég visszaküldte ezeket az embereket a kölcsönbeadónak - magyarázta lapunk megkeresésére Tóth Csaba, a szentgotthárdi Járműgyártók Szakszervezetének elnöke.

Szerinte mindössze arról van szó, hogy hozzá kell igazítani a termeléshez a dolgozók létszámát, az új tulajdonos pedig a kapacitás csökkentése mellett döntött: a tervek szerint az eddig jellemző évi 600-700 ezer motor mellett jövőre már csak körülbelül 450 ezer motort fog gyártani a magyar Opel-gyár. Fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy a szentgotthárdi üzem nem fog megszűnni. (Megkongatták a vészharangot az Opel magyar motorgyára felett?)

Voltak, akik felmondtak

Tóth Csaba szerint a gyárban mindamellett óriási a fluktuáció - az osztrák határ közelsége miatt, főleg a fiatal, 20-30 év közötti dolgozók hagyják el a céget: január 1-jei hatállyal közel 190 ember távozik önkéntes felmondással. A benzin- és dízelmotorokat gyártó szentgotthárdi üzem a 1281 főt foglalkoztatott a legutóbbi, 2016-os adatok szerint (a kölcsönzött munkavállalók nélkül).

Opel Szentgotthárd Autóipari Kft. létszáma (éves átlag)

Év

2008

659

2009

635

2010

602

2011

622

2012

656

2013

672

2014

813

2015

1204

2016

1281

2017*

1252

* jelenleg az online NAV-adatbázis szerint  Forrás: Napi.hu-gyűjtés, mérlegek, NAV

Mi zajlik a háttérben?

Az Opelt nemrég a francia Peugeot-Citroen (PSA) várásolta fel a GM-től. Ezt követően a cégvezetés bejelentette, hogy az összes Opel modell PSA-alapokra épül majd, így az Opelekben a jövőt nézve kizárólag francia motorok, váltók, futóművek és padlólemezek lesznek. Ennek egyik oka, hogy a GM idején kifejlesztett technika használata után - az adásvételi szerződés vonatkozó pontja miatt - licencdíjat kell fizetnie a PSA-nak.

Az első nagyobb elbocsátást október 17-én jelentették be az észak-angliai Ellesmere Portban lévő üzemben, ahol az európai piacra szánt Opel/Vaux­hall Astra modellek készülnek. A telephelyen 400 munkahely megszüntetéséről döntött az új tulajdonos, így a jövőben a mostani kettő helyett csak egy műszakban folyik majd a termelés.

Máshol is elbocsátanak

Mivel 13 Opel gyár működik Európában, az új tulajdonos versenyezteti ezeket az üzemeket, ami több helyen megszorításokkal járhat. Tóth Csaba úgy tudja: már az Opel lengyelországi üzemében is napirenden van az elbocsátás: itt 160 saját alkalmazottat, valamint további 160 kölcsönzött dolgozót küld el a társaság.

Forrás: napi.hu