Partnerségi megállapodást kötött hétfőn Szolnokon a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a Coop Szolnok Zrt., hogy ösztönözzék a dolgozni akaró nyugdíjasok munkába állását.

A magyar kormány felismerte, hogy a munkaerőhiány egyik megoldása lehet a dolgozni akaró nyugdíjasok munkába állásának ösztönzése - jelentette ki a szolnoki Bizalom nyugdíjasszövetkezet igazgatóságának tagja a szövetkezet és a zrt. partnerségi megállapodásának aláírása előtti sajtótájékoztatón.

Bodnár János, a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet igazgatósági tagja és Fekete Tibor, a COOP Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója

Bodnár János azt mondta: a kormány előterjesztésére az Országgyűlés megalkotta a kereteket, hogy a nyugdíjasok egy közérdekű szövetkezet tagjaként, kedvező feltételekkel vállalhassanak munkát. Szólt arról, hogy a Magyarországon élő mintegy kétmillió nyugdíjas jelentős része szeretne munkát vállalni, miközben a felmérések szerint  munkaerőhiány van.

Kitért arra, hogy az lehet a szövetkezet tagja, akit a száz forint vagyoni hozzájárulás megfizetése mellett a szövetkezeten keresztül  kiközvetítenek egy munkáltatóhoz. A nyugdíjas a szövetkezettel köt szerződést, és addig lehet tag, amíg a szövetkezeten keresztül munkát végez. A szövetkezeten keresztül megbízással, nem munkaviszony keretében dolgoznak, így többlet nettó jövedelemre tehetnek szert. 

Elmondta: szolnoki szövetkezet augusztus 17-én 23 ember részvételével a megyében elsőként alakult meg, és hétfőn nyitották meg első irodájukat Szolnok belvárosában, a Baross úton. Jelenleg öt céggel van szerződésük és hattal zajlanak előrehaladott tárgyalások, 150 tag pedig már a szövetkezeten keresztül vállal munkát.

Fekete Tibor, a Coop Szolnok Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: az idén 71 éves, száz százalékban magyar tulajdonú cégcsoport a szövetkezeti rendszerből nőtt ki. A cégnél 1661 ember dolgozik, közülük 124 a nyugdíjas. Bejelentette: a napokban fogadta el a Coop Hungary vezetősége egy "Coop Akadémia" elindításának ötletét, amely tanulóknak, középkorú és nyugdíjasok dolgozóknak is továbbképzési lehetőséget biztosít.
Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta: a kormány anyagilag és erkölcsileg is  megbecsüli a nyugdíjasokat, és méltatta a Coop cégcsoportnak a közösség érdekében végzett tevékenységét.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) felidézte: 2010-ben a kormány egyik bejelentése volt, hogy egymillió munkahelyet fog létrehozni tíz év alatt az országban. Hét év elteltével már több mint 700 ezer új munkahellyel gyarapodott az ország. A polgármester kitért arra is, hogy harmonikus és folyamatos az együttműködés a Coop Szolnok Zrt. és a város között, és bejelentette: az önkormányzat is kapcsolódik közfoglalkoztatóként  a nyugdíjasszövetkezeti rendszerhez.

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnök azt mondta: Magyarországon a nemzetgazdasági ágazatok közül  a kereskedelem a legnagyobb foglalkoztató, a statisztikák szerint csaknem 500 ezer ember dolgozik ezen a területen.