Már hétfőn folytatják a tanítást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) gazdasági karán az onnan az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) távozó oktatók – értesült lapunk. A visszatérők közt van Andor György is, a kar műszaki egyetem vezetése által elküldött, korábbi dékánja is, miután olyan tárgyakat vitt, amelyeket más nem tud oktatni. A BME gazdasági karát nyáron otthagyó mintegy 40 oktató ügye nagy visszhangot váltott ki nemrégiben, sokan attól tartottak, hogy veszélybe sodorja a BME gazdaságtudományi szakjain az oktatás minőségét – írja a Magyar Nemzet.

Lapunk információi szerint a két intézmény megegyezett, még ha írásos megállapodás egyelőre nem született is. Az ügyre rálátó forrásunk szerint a kancellárok később fognak megállapodni a megegyezés anyagi vonzatáról, de miután az ELTE és a BME állapodik meg, nem az oktatók egyenként, ez a fizetéseket nem érinti majd. Forrásunk szerint az ügy megoldása amúgy sem pénzkérdés volt, „ezen a ponton mindenki a hallgatói érdekeket tartotta szem előtt”. Így miután a tanévet hétfőn el kell kezdeni, a lezárt szerződés hiányától függetlenül is mindenki úgy tekinti, hogy van megállapodás, ennek szellemében szervezik az órarendeket.

Úgy tudjuk, hogy az immár ELTE-s oktatók igen sok, nagyságrendileg száz tantárgy oktatását vállalják. A gazdasági szakok többségénél csak egy tanévig fognak oktatni, viszont a pénzügy és számvitel alapszakon, a pénzügy mesterszakon és a számvitel mesterszakon egészen a most beiratkozó diákok tanulmányai végéig. Ez például a pénzügy és számvitel alapszak esetén három és fél évet jelent, ám miután sokszor nem minden hallgató halad a mintatanterv szerint, még több időről is szó lehet. Ezeken felül sok projektfeladatot, és szakdolgozat-konzultációt is visznek majd az ELTE újdonsült oktatói.

Információink szerint a megállapodás nehezen született meg. Bár a BME-nek felajánlották, végül nem minden tárgyat oktató tanár munkájára tartottak igényt: a 40-ből csak 30-an fognak „visszatanítani”. Főként a menedzsmenttantárgyakról nem kívánt megállapodni a BME, illetve néhány szakja esetén inkább tantervet módosított a kritikus tantárgyak kiiktatásáért.

Forrás: Magyar Nemzet