A pedagógus-szakszervezetek összefogva írtak levelet Balog Zoltánnak, és közös nyilatkozatban követelik, hogy vonják be őket a róluk szóló döntésekbe.

Tisztelt Miniszter Úr!

Mi, az oktatásban érdekelt szakszervezetek a leghatározottabban kijelentjük, hogy a köznevelés rendszerét érintő döntések előkészítésekor nem születhet megalapozott döntés az érdekelt szakszervezetek közreműködése nélkül.
Érdemi egyeztetésekre van szükség, amelyek során lehetőség van az érvek és ellenérvek ütköztetésére, s ennek nyomán a lehető legjobb megoldások kidolgozására. Ezért – a munka törvénykönyve és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezéseit alapul véve – létre kell hozni és működtetni kell a köznevelésben érdekelt szakszervezetek részvételével az Országos Egyeztető Fórumot, amelynek haladéktalan összehívását kezdeményezzük.

Budapest, 2017. augusztus 31.
Üdvözlettel:

Dr. Bánk Gábor
főtitkár
Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete

Dr. Bardócz-Tódor András
társelnök 
Keresztény Pedagógusok Szakszervezete

Tóth József
elnök 
Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet

Dr. Gyimesi László főtitkár helyett
Dr. Dorogi Ákos
Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete

Ács Katalin elnök helyett
Menyhárt Erika
elnökségi tag
Oktatási Vezetők Szakszervezete

Mendrey László
elnök 
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Galló Istvánné
elnök
Pedagógusok Szakszervezete

Forrás: PDSZ Facebook-oldala

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tette közzé azt a levelet, amelyben az oktatásban érdekelt szakszervezetek egyeztetést követelnek az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Balog Zoltán minisztert felszólítják, hogy hívjanak össze egy egyeztető fórumot, mert, ahogy írják, „a köznevelés rendszerét érintő döntések előkészítésekor nem születhet megalapozott döntés” a szakszervezetekkel való közös diskurzus nélkül. A levelet hét, az oktatás különböző színtereit képviselő szakszervezet vezetője írta alá, köztük a Pedagógusok Szakszervezete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete is. A szervezetek a levél mellett kiadtak egy négy pontból álló nyilatkozatot is.

Forrás: Magyar Narancs