Júliusban 3,1 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

    A keresetek emelkedése némileg lassult az előző havi 3,6, illetve 4,7 százalékos ütemet követően.
    A 0,4 százalékos júliusi inflációval számolva a reálkeresetek emelkedése júliusban 2,7, illetve 3,4 százalékos volt.


    A versenyszférában 3,7 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, ezen belül a rendszeres bérek is 3,6 százalékkal emelkedtek. A költségvetési intézményeknél 1,5, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 3,8 százalékos volt a keresetek növekedése.


    A júliusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozóknál bevezetett kiegészítő pótlék is - állapította meg a KSH.


    Az év első hét hónapjában 3,5 százalékkal nőttek a keresetek a nemzetgazdaságban és átlagosan 243 ezer forint fölé emelkedtek a közfoglalkoztatás hatásától megtisztítva pedig megközelítették a 256 ezer forintot.  Közfoglalkoztatottak nélkül a versenyszférában 261 ezer, a költségvetési intézményeknél 246 ezer forint volt a hét havi átlagkereset.  


    A pénzügyi biztosítási szektorban hagyományosan legmagasabbak az átlagkeresetek, júliusban 505 ezer forintot értek el, ez 0,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, de 9,1 százalékkal alacsonyabb az áprilisi 557 ezer forintnál.  


    A mezőgazdaságban 7,1, az építőiparban 7,7 százalékkal nagyobb volt az átlagkereset, mint tavaly júliusban, ez 194, illetve 200 ezer forint bruttót jelentett.  Az ipari átlagkereset 261 ezer forint volt, a kereskedelemben 224, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén csak  155 ezer forint volt a bruttó kereset az infokommunikációs szektorban viszont elérte a 456 ezer forintot.


    A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem és társadalombiztosítás terén dolgozók keresete 280 ezer forint volt, az egészségügyben 219, az oktatásban 259 ezer forint volt a júliusi átlagkereset.  


    A KSH friss adataiból kiderül, hogy a közfoglalkoztatottak száma júliusban megközelítette 203 ezret, ami  245 ezerrel, azaz 13,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A teljes munkaidőre 79,5 ezer forintot kaptak, 1,4 százalékkal többet, mint tavaly júliusban.


    A vállalkozásoknál 47 ezerrel, 2,5 százalékkal  többen álltak alkalmazásban, mint tavaly júliusban.

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ