Bár társadalmilag hasznos tevékenységeket valósít meg, a diákok által végzett közösségi szolgálat eddig nem minden iskolában tudta teljesen kifejteni pedagógiai hatását – ilyen és ehhez hasonló következtetéseket von le az Oktatási Hivatal (OH) a programról végzett, Magyar Nemzet által megismert vizsgálata. Mint ismert, diákoknak a 2012/2013-as tanévtől kezdve kötelező 50 óra közösségi szolgálatot végezni, ez az érettségi vizsga megkezdésének az egyik előfeltétele. A vonatozó törvény szerint a közösségi szolgálat „szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása”. A tevékenységet a diákok több területen is végezhetik, például egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási, katasztrófavédelmi vagy bűn- és baleset-megelőzési területen. A diákokat az állami intézményektől kezdve a civilekig sokféle szervezet fogadhatja, de akár magánszemélyekkel is köthet megállapodást az adott iskola.
A szolgálattal kapcsolatos tapasztalatokról szóló vizsgálatot – az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasítására – az OH végezte a 2016/2017-es tanévben. Az idén augusztusban megjelent jelentés bár leszögezi: az iskolai közösségi szolgálat jogi, tartalmi szabályozása megfelelőnek bizonyult, mégis számtalan, gyakorlati megvalósítással kapcsolatos problémára világít rá. Például annyi helyen szervezik az iskolák a diákok önkénteskedését, hogy az már a szakmai ellenőrzést nehezíti meg. A helyzetet jól mutatja, hogy az OH által megkérdezett 119 iskola összesen 14 973 fogadóhelyen szervezte a közösségi szolgálat programját. A legkevesebb fogadó szervezettel bíró iskolának három partnere volt, míg a legtöbbnek 986. Mint a hivatal megjegyzi: az alacsony fogadóintézmény-szám éppúgy hiányosságokat mutathat, mint a nagyon magas. A kevés fogadóhellyel szerződő iskolák „valószínűleg nem értették meg pontosan a program célját, és azt gondolták – tévesen –, hogy a tanulókat úgy tudják megóvni, ha nem engedik ki őket az iskola falain kívülre”. Ezzel ellentétben a túl magas szám azt jelezheti: nincs valódi kapcsolat a fogadó intézmény és az iskola között, „hiszen száz feletti fogadó szervezet esetén a kapcsolatok nyilvántartása önmagában erőn felüli feladat”.
Problémát jelent az OH szerint, hogy sok helyen elsősorban adminisztratív és nem pedagógiai feladatként kezelik az iskolai közösségi szolgálatot. Ez azt jelenti, az iskolák többségében még nem figyelnek arra, hogy az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos tevékenységek minőségéért is az iskola viseli a felelősséget.
Az OH arra is felhívta a figyelmet, hogy az iskolák egy része a korábban már meglévő saját önkéntes tevékenységei szervezését segíti közösségi szolgálati órák adásával. Ilyen tevékenység például a sportpályák karbantartása, egyházi szertartás szolgálata, tantermi dekoráció készítése vagy iskolai ünnepségek szervezése. „Ezzel a gyakorlattal nemcsak az a baj, hogy némelyik kifejezetten munkaköri feladata lehet például a könyvtárosnak, informatikusnak, technikusnak, gondnoknak, hanem az is, hogy a programban rejlő pedagógiai értéket nem használja ki az iskola” – írja a jelentés, hozzátéve, hogy aránylag kevés tanintézmény használta ki kreatívan a közösségi szolgálat lehetőségét. Például a hivatal által megkérdezett iskolák több mint 82 százaléka iskolai rendezvényekért adott tanulóinak közösségi szolgálati órát, „ami hiteltelenné teszi a közösségi szolgálat társadalomjobbítását szolgáló jellegét”. Így az sem ad örömre okot, hogy a közösségi szolgálatot az érintett intézmények közel 66 százaléka használta iskolai könyvtár- és szertárrendezésre, míg udvartakarítás, terem- és kerítésfestés tekintetében 55,4 százalék volt ez az arány.
Az OH jelentése megjegyzi: az egyik legegyszerűbb tevékenység lehetne az alsóbb évesek felzárkóztatását segítő korrepetálás, hatékonysága a kortárssegítés miatt tagadhatatlan. Azonban ennek a tevékenységi formának az elterjedtsége nem volt magas, aránya a hulladékgyűjtéssel (39,4 százalék) volt összevethető. A dokumentum arra is kitér, hogy különbségek vannak az állam és az egyház által fenntartott iskolák között. Ugyanis az egyházi iskoláknak az olyan, nagyobb pedagógiai értékkel bíró feladatokban, mint például a korrepetálás, fa- és növényültetés, informatikaoktatás időseknek, sokkal kisebb volt a részvételi arányuk. „Ebből arra következtethetünk, hogy az egyházi iskolák sem képviselnek egységes színvonalat és megoldási gyakorlatot, hasonlóan a többi iskolához” – írja az OH.
Hozzátették, hogy a kép nem egységes, hiszen vannak nagy szeretetszolgálati múlttal büszkélkedő iskolák, és vannak újonnan „egyházi iskolává vált” intézmények, amelyek számára ismeretlen terepet jelentett az iskolai közösségi szolgálat.
Ami az állami iskolákat illeti, a nagyobb szervezést igénylő tevékenységekben kisebb volt a számuk. Ugyanakkor voltak olyan területek, ahol hamarabb és nagyobb számmal szerveztek tevékenységet, mint az egyháziak, ilyen például a korrepetálás.
Az OH kitért arra is, hogy az iskolák az emberi erőforrás hiányára hivatkozva kevés energiát fordítanak a tanulói tapasztalatok, élmények feldolgozására, továbbá a fogadó intézményekkel való elmélyültebb kapcsolattartásra. Például a helyszíni ellenőrzésben részt vett 50 intézményből 21-ben csak egy tanórai keret szolgált a tanulók felkészítésére, míg a teljes ellenőrzésbe bevont 119 vizsgált iskola közel 39 százalékában szintén csak egy órát fordítanak az előkészítésre, de a tapasztalatok feldolgozására is.
Ennek pedig az lehet a következménye, hogy kevés igazi önkéntes lesz a programot befejező tanulók közül. Például a helyszínen ellenőrzött iskolák 10 százaléka egyetlen diákról sem tudott, aki a program nyomán önkéntes tevékenységet folytatott volna.
Annak, hogy az iskoláknak kevés ideje jut az élmények feldolgozására, az lehet az oka, hogy a szervezéssel megbízott iskolai koordinátorok túlterheltek. Az OH által vizsgált 119 feladatellátási hely esetében például 52 koordinátor minden időkedvezmény nélkül végzi az iskolában az órarend szerint megtartott órák feletti idősávban ezen feladatát. „Mindez okot ad arra, hogy – az intézmények nagy többségében – a dokumentáción túl ne maradjon idő a program érdemi szervezésére” – jegyzik meg. Emiatt az OH úgy véli, indokolt lenne a koordinátor pedagógus számára a kötött munkaidő neveléssel-oktatással lekötött részében, heti 1-2 óra beszámítása ott, ahol nagyobb létszámú tanulót érint a közösségi szolgálat. Emellett szerintük meg kellene fontolni azt is, hogy járjon pótlék a koordinátoroknak.
Az OH azt is megállapítja: érdemes lenne hivatalossá tenni azt a némely intézményben már kialakult gyakorlatot, hogy az önkéntesség élményeinek feldolgozása az osztályfőnöki órán történjen. Jelenleg ugyanis a tanórán kívüli tevékenységként értelmezett közösségi szolgálat feldolgozása is csak tanórán kívül történhet, miközben az osztályfőnöki óra megfelelő helyszíne az élmények feldolgozásának.
Ám örvendetes tény, hogy akik komolyan vették a tevékenységet, életre szóló élménnyel gazdagodtak. Az OH több ilyen diák beszámolóját is idézi. Egyikük arról írt: „Jól éreztem magamat, vissza tudtam adni azt a szeretetet, amit fogyatékos, közép- és súlyos fogyatékos gyerekektől, időskorú emberektől kaptam. Elfelejtették velem azokat a rossz élményeket, amiket én mint sajátos nevelési igényű tanuló kaptam az osztálytársaimtól.” Egy másik tanuló pedig arról számolt be, hogy van olyan osztálytársa, aki azért lesz gyógytornász, mert ezt a szakmát megkedvelte az otthonban, ahol a közösségi szolgálatot végezte. Az OH jelentése végén több javaslatot is megfogalmaz. Ilyen például, hogy az 50 órás szolgálatteljesítést érdemes lenne a 11. évfolyam tanévének végéig elvégezni. Ugyanis a 12. évfolyamon az érettségi vizsgákra való készülés és egyéb többletfeladatok miatt a tanulók már nehezen tesznek eleget kötelezettségüknek.
Forrás: Magyar Nemzet
