Nem kapják meg azt az illetékfizetési kedvezményt a nyugdíjas-szövetkezetek, amelyekkel az iskolaszövetkezetek élhetnek. Ellentmondó hírek érkeznek arról, hány embert élhet az új munkavállalási lehetőséggel a nyugdíj mellett.

Gondot jelent a nyugdíjas-szövetkezeteknek, hogy megalakulásukkor százezer forint illetéket kell befizetniük az állami költségvetésbe - írja a Magyar Nemzet. Ezeknek a szervezeteknek ez az összeg sokszor többhavi költségvetését jelenti.

Azért is furcsa, hogy a nyugdíjasok szervezeteitől beszedik ezt a pénzt, mert - a Nyugdíjasok Országos Szövetségének tudomása szerint - a szociális és az iskolaszövetkezetek mentességet kaptak az illeték megfizetése alól.

Az új szövetkezetek szervezésével foglalkozók azt tapasztalják, hogy sokan érdeklődnek a lehetőség iránt, akik általában a szakmájukban akarnak elhelyezkedni. A Nyugdíjasok Pártjának képviselője azonban azt mondta a napilapnak, hogy nagyon sokan szívesen dolgoznának, de rossz egészségi állapotuk miatt még négyórás munkát sem tudnak vállalni.

Forrás: napi.hu