A változó társadalmi környezet, a mind több helyen tapasztalható szakszervezet-ellenesség nagyban befolyásolja a potyautas-szindróma erősödését, vagyis azt, hogy egyre kevesebb a tagdíjfizető szervezett dolgozó – mondják egybehangzóan munkahelyi érdekvédők. A jelenség okáról és a megoldás módjáról kérdeztünk több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező és pályája elején járó szakszervezetei vezetőket.

 Általános vélemények szerint az egyes céghez újonnan belépők nem kapnak elegendő információt a helyi érdekképviselet tevékenységéről, eredményeiről, ezért sem motiváltak abban, hogy csatlakozzanak a szakszervezethez. A lemorzsolódás pedig már szinte mindennapi. Margittai Pétert, az Oltóanyag-termelő és Gyógyszergyártó Dolgozók Vegyész Szakszervezetének titkárát és Leszkó Andreát, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Békés megyei képviseletének vezetőjét arról kérdeztük, szerintük hogyan lehetne változtatni a szakmai munkát ma már szinte ellehetetlenítő helyzeten.

Margittai Péter: Egy kicsit bele kell kóstolni a politikába

– Ma már a munkavállalók alig 7 százaléka tagja csak valamelyik szakszervezetnek. Vagyis csekély hányaduk finanszírozza tagdíjbefizetésével a szakértő apparátus működtetését, az érdekvédelmi munkát, miközben az úgynevezett potyautasok is élvezik mindazt az előnyt, amit az szakszervezeti vezetők, az egzisztenciájukat kockáztatva kiharcolnak a munka világában. Ez ellen azonban a jelenlegi törvényi keretek között nem lehet semmit tenni.

A többség úgy gondolkodik: minek lépjek be a szakszervezetbe, fizessek tagdíjat, hiszen a megállapodások, kollektív szerződésbe foglalt kedvezmények rám is vonatkoznak. Ez sok mindent elárul a magyar társadalomról akkor is, ha tudjuk, világszerte egyre csökken a szervezett dolgozók száma. A problémát erősíti, hogy például jobb béreket, pluszjuttatásokat ott lehet csak kiharcolni, ahol erős háttérsegítség, megfelelő szervezettség van. A munkáltató akkor hajlandó elmozdulni az álláspontjáról, ha tudja, tárgyalópartnerének megfelelő a támogatottsága, vagyis meghatározó a cégnél a szervezettség mértéke.

Azt gondolom, segítene a potyautasság kérdésében, ha a dolgozóknak több információjuk lenne a szakszervezetek által elért eredményekről. Ma azonban csak a tüntetésekről, az elégedetlenkedésről szólnak a hírek, a pozitív példákról, az összefogás hatásairól nem. Ha az emberek mindig csak a balhékról hallanak, kevésbé vonzó számukra a szakszervezet. Jól mutatja a helyzetet, amit a TEVA csoportos létszámleépítésével kapcsolatban tapasztaltunk. A tagjaink egy részét az foglalkoztatta, hogy ha megszűnik a munkaviszonyuk, a végkielégítésből is levonják-e a tagdíjukat, mert ha igen, azonnal kilépnek.

Pedig a dolgozók a szakszervezetnek is köszönhetően a megállapodás révén a munka törvénykönyvében rögzített végkielégítéshez képest több mint kétszeres mértékű, például öt hónap helyett 11 hónapi bért kapnak, sőt a többi juttatás is jelentős előnyt biztosít számukra. Arra is van példám, hogy a karácsonyi, vagy a nőnapi ajándék átvétele után egy-két héttel érkeznek a kilépő nyilatkozatok. Ez ugyan nem tömegesen fordul elő, mégis csak jelzi, milyen ma a közgondolkodás. Azt kellene megértetni a dolgozókkal, hogy ne miattam, önmagukért legyenek tagok. Ha ugyanis egyre fogy a tagdíjfizető és nő a potyautasok száma, előbb-utóbb erőtlenné válik a szakszervezet, annak pedig a munkavállalók összessége lehet a vesztese.

Nagy várakozással figyeltem a mozgalom megújítására tett kísérleteket, abban a reményben, hogy érdemi változások történnek, de ez nem következett be. Nem látom a megújulás szikráját sem. Továbbra se látni, mit tudnánk adni az új nemzedéknek, a fiataloknak, hogy vonzóvá váljunk. Ráadásul ma már nagyon nagy gond a munkahelyeken működőképes alapszervezetet létrehozni. Ehhez rengeteg energiára és törvényi megfelelésre van szükség. Meggyőződésem szerint kicsit bele kell kóstolni a politikába annak, aki egy érdekvédelmi szervezetet jól szeretne működtetni, mert ott lehet megtanulni a kompromisszumkészséget, azokat a taktikákat, amelyekkel eredményeket lehet elérni például a tagtoborzásban vagy a potyautasság visszaszorításában is.        

Leszkó Andrea: Ne a múltat sirassuk!

   – Égetővé vált a potyautas probléma, amit erősít az a tapasztalat, hogy egy állásinterjún nem tanácsos bevallani a pályázónak a szakszervezeti tagságát. A jelenség terjedése is jelzi, hogy a mozgalom ma már nem teljes egészében szerves része a demokráciának. Emiatt is egyre nehezebb a taglétszám-növelés. Az sem segít a helyzeten, hogy a felmerülő nehézségek sokszor megoldás nélkül maradnak, beleragadunk saját elégedetlenségünkbe. Ez nem jó. Motiváció, lendület, bátorság kell ahhoz, hogy kijavítsuk a hibáinkat, mert azok maguktól nem oldódnak meg. Ez az elszántság nem mindig van meg. Fontos lenne, hogy ne a múltat sirassuk, hanem a jövőn dolgozzunk, és jó lenne ezt optimizmussal megtenni.

Mindazonáltal meglátásom szerint a potyautas szindrómát úgy lehetne hatékonyan visszaszorítani, vagyis a tagszervezést eredményesebbé tenni, hogy a szakszervezeti tisztségviselők gyakrabban kimennek az irodáikból, hogy találkozzanak a fiatalokkal és a potenciális tagokkal akár az egyetemeken, a munkahelyeken vagy éppen a szabadidős eseményeken. Jelentősége van annak, hogy mennyire elérhető a szakszervezet az adott munkahelyen, mennyire látják a munkavállalók eredményesnek a helyi érdekképviselet tevékenységét. Feltétlenül szükséges, hogy a szakszervezeti sikereket, pozitív eredményeket, kis lépéseket is kommunikáljuk a dolgozók felé minden rendelkezésünkre álló csatornán, hogy lássák, érzékeljék a pozitív példákat.

A potyautas véleményem szerint akkor akar belépni önmagától a szervezetbe, ha hiányérzete lesz, mert tapasztalja, lemarad, kimarad valami jóból, valami értékesből. Ez pedig akkor valósulhat meg, ha tudnak rólunk, megismernek minket és bíznak bennünk. Fontos feladata van ebben az oktatások, képzések szervezésének, szórólapok terjesztésének, a médiában történő minél gyakoribb szereplésnek, a személyes találkozásoknak, s a tudatnak, hogy számíthatnak a törődésünkre. Ez persze nagyon sok erőt, energiát, türelmet, kitartást igényel tőlünk.

(Az írás eredetileg az Érdek és Védelem júliusi számában jelent meg.)

Forrás: veledvagyunk.hu