Nem ért egyet a szakorvosok szakszervezete annak a veszprémi nőgyógyásznak a büntetésével, aki csak fél év felfüggesztést kapott azért, hogy egyes műtétekért, vizsgálatokért plusz 100 ezer forintot kért, és anyagi haszonszerzés céljából félrediagnosztizált betegeket - írja az ATV.hu.
Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Raszesz) alapítója arról beszélt az ATV Start című reggeli műsorában, hogy amíg az Orvosi Kamara egy ilyen súlyos esetben ennyire enyhe ítéletet hoz, hogyan is várhatnánk el a politikusoktól a morális megújulást. Az eset kapcsán az érdekképviselet megkérte a kamarát, hogy újítsák meg az Etikai Kódex-et, és a reform egyik előfeltétele szerintük a nagyfokú transzparencia.
A szakszervezeti vezető szerint nem lehet pontosan tudni, az előzetes becslésekhez képest hány orvos hagyta el Magyarországot, mert a statisztikai rendszer annak ellenére nem alkalmas ennek nyomon követésére,hogy már eddig is 500 milliót költöttek rá. Akik mégis a maradás mellett döntöttek, azok is inkább a Brexit miatt lettek óvatosak és nem a magyar kormány ígéreteinek köszönhetően.
Gyümölcsfogyasztás vs. rák
Az egészségügyben rendre felbukkanó hajmeresztő esetek miatt a kormányzat teljesen a hatáskörében igyekszik tartani az ügyek kommunikációját – számolt be Hegedűs Zsolt, hozzátéve: a kórházigazgatóknak például megtiltották, hogy önállóan reagáljanak az intézményükben előforduló történetekre, és nincs lehetőségük a szakmai kivizsgálás után sem a közvélemény tájékoztatására.
Egy példát is említett a fals tájékoztatási szisztémára: egy tavalyi OECD jelentés több számot is közzétett a magyar egészségügyről, és bár az első táblázatban az szerepelt, hogy Magyarország a megelőzhető halálozások szempontjából az utolsó helyen áll, a kormány ezt nem említette nyilatkozatában, kiemelte viszont, hogy gyümölcsfogyasztásban jobban teljesítünk az európai átlagnál.
Mint az érdekképviseleti vezető elmondta, az EMMI pár napja egy olyan rendszeren gondolkozik, hogy a kórházigazgatók minden nap jelentsék, ha valami szokványostól eltérő eset történik az általuk vezetett intézményben. Ennek célja a botrányok elkerülése és a „sajtó által gerjesztett rémhírterjesztés” megelőzése.