Szerveződik a demonstráció, kedden jelentjük be a végleges helyszínt és időpontot. Ha minden jól megy, onnantól kezdve két héten belül tüntetünk – mondta a Magyar Nemzetnek Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Mint beszámoltunk róla, eredménytelenül zárult kedden a Tesco áruházlánc képviselőivel a szakszervezetek tárgyalása, amely a magyarországi piacon a legalacsonyabbnak számító bérek rendezéséről szólt. A szakszervezetek szerint az áruházlánc elzárkózott attól, hogy tavalyi ígéretének megfelelően emeljen a fizikai munkavállalók fizetésén. Így az áruházlánc a januári kötelező béremeléseken túl nem hajlandó továbbiakra. A cégnél 17 500-an dolgoznak, januárban 12 500 embert érintett a kormány által előírt kötelező szakmunkásminimálbér-emelés, ők meg is kapták az előírt 161 ezer forintot. A többieknek azonban, akik eddig is 161 ezer forint felett kerestek, nem emeltek arányosan. Ez fejenként 30-35 ezer forintot kellett volna hogy jelentsen. A többi üzletláncnál megtörtént az arányosítás, de a Tesco közölte, neki nincs erre pénze. Ugyanakkor tavaly az általánossal szemben a Tescónál nem 129, hanem 143 ezer forint volt a szakmunkás-minimálbér. A mostani emelés így nem 25, hanem csak 18 százalékot jelentett, tehát valójában ez a réteg is elégedetlen.

Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke

A Tesco a múlt héten jelentette be az utóbbi hat hónap második bérfejlesztését, és ezzel az idei évben 1 milliárd forintot fektetett a magyarországi bérek emelésébe, aminek következtében több mint 13 ezer munkatárs jövedelme nő – közölte utolsó megkeresésünkre a Tesco. Sáling József ezzel kapcsolatban elmondta, a cég bérköltsége évente közel 40 milliárd forint. A béremelés aránya nemzetgazdasági átlagban 14,3 százalékos volt, ez az 1 milliárd körülbelül 2,3 százalékot jelent. A szakszervezet elnöke szerint ez az arány nevetségesen kicsi.

A Tesco közölte, tavaly nagyobb mértékű bérfejlesztést hajtottak végre. Ez Sáling József szerint igaz, mert a minimálbéresek jobban kerestek, mint máshol, de az ő fizetésüket emiatt nem a kötelező 25, hanem arányosítva, csak 18 százalékkal emelték meg. A Tesco megkeresésünk után hangsúlyozta, folyamatos kapcsolatban állnak a szakszervezetekkel, közös céljuk, hogy munkavállalóik tisztességes és versenyképes fizetést kapjanak kemény munkájukért. Ez a mondat pedig azért furcsa, mert mint Sáling József kedden elmondta, a vállalat magyarországi vezetője a héten szabadságát tölti, egyetlen vezető beosztású alkalmazottal sem találkoztak, a cég szakértőket küldött a tárgyalásukra.

Forrás: Magyar Nemzet