Mintegy 600 ezer magyar melózhat külföldön. Az itthon maradók élete alapjaiban fordult fel: kontárokkal dolgoztatnak, mert a maradék szakembereket elviszi az állam. A politikából van elege minden negyedik elvándorlónak – majdnem másfél millió magyar menne még – írja a Vasárnapi Hírek.

 Tudják, mi történik, ha a dél-alföldi faluban két állásban dolgozó Terike útnak indul Berlinbe?

Hát az, hogy hosszú-hosszú sorok kígyóznak a körzeti orvosnál és az asszonyoknak a másik faluba kell átbuszozniuk, ha vásárolni akarnának. Egyszerűen azért, mert Terike egyszerre robotolt a doktor asszisztenseként, illetve ő vitte a reggel és este nyitva tartó kisboltot. Aztán egy nap úgy gondolta, sok a napi tizenkét óra, és elindult nyugat felé. A falu meg ott maradt a bajban. Persze a szereplő fiktív, de az élethelyzet valós. A krónikus munkanélküliség egyre jobban nyomorítja a mindennapokat, ha úgy tetszik, az életminőséget. Pedig a logika szabályai szerint, ha keresleti piac van, akkor a munkavállalók kedvükre válogathatnak az állások közül, és – a dolgozóhiány kikényszerítette – bőkezű fizetésnek köszönhetően jobban élnek.

Az elméletet azonban cáfolja a valóság. A bérek valóban emelkedtek – csak nem annyival, hogy ellensúlyozzák a munkaerőhiány miatt megnövekedett terhelést.

A szolid jövedelemnövekedés miatt a fogyasztás sem pörög, így a szolgáltatók sem találják meg számításukat. Továbbá a közszolgáltatásokban dolgozók körében akkora az elvándorlás, hogy az érdemben nehezíti az emberek életét. Így egyre könnyebb szívvel hagyják el az emberek az országot.

Kenyér és besokallás

Nem csoda, hogy a munkaerőhiányt az elvándorlással kötik össze az emberek. Az elvándorlást pedig az alacsony életszínvonallal.

Legalábbis, amikor a Vasárnapi Hírek megbízásából a Publicus Intézet azt firtatta, ki vagy mi felelős az elvándorlásért, a legtöbben azt a tényt említették, hogy „nem lehet megélni a fizetésekből” (lásd táblázatunkat).

Ám sokaknak nem csak a kenyér számít: második helyen a Fideszt, a kormányt és Orbán Viktort nevezték meg a kivándorlás legfőbb okaként. (A jelek szerint sikerrel kommunikálta a kabinet, hogy dübörög az ország, ugyanis a rossz gazdasági helyzet csupán bronzérmes lett a felelősségi listán.)

Persze azt, hogy az említett három ok között miképp súlyoztak az emberek, azt nagyban befolyásolja a pártpreferencia.

Az MSZP-szavazók (51 százalék) után megdöbbentően a Fidesz-szimpatizánsok (46 százalék) gondolják úgy a legtöbben, hogy nem lehet megélni a fizetésből. A jobbikosok és a bizonytalanok ennél egy-két százalékkal derűlátóbbak. Lehet, hogy pusztán azért, mert realistábbak: ugyanis ez a két kör gondolja leginkább azt (a jobbikosok 18, a bizonytalanok 14 százaléka), hogy csapnivaló a gazdasági helyzet.

A fideszeseknek csak töredéke (8 százaléka) elégedetlen a gazdaság állapotával. Ami logikus, hiszen ők nem is Orbánt, illetve anyapártjukat tartják felelősnek a kivándorlásért (ilyesmire csupán 13 százalékuk vetemedik).

A szocialista hívek és a Jobbik-pártiak viszont értelemszerűen izomból (42 és 38 százalék) hibáztatják Orbánt.

És valószínűleg okkal teszik, hiszen a kivándorlók/kivándorolni akarók harmadik leggyakoribb távozási indoka, hogy „elegük van a magyarországi politikai, közéleti viszonyokból” (lásd ábránkat). A lelépési okok között első helyen az elégtelen fizetés áll, míg a második legfontosabb érv, hogy nagyon sokan úgy érzik: idehaza nem tudnak megfelelő jövőt biztosítani a gyerekeiknek. Utóbbi érv pedig összeér az „elegem van a magyarországi közéletből” mondással, hiszen a rezsim igen élhetetlenné teszi az országot, amikor lebutítja az oktatási rendszert, vagy épp hagyja lerohadni az egészségügyet.

Tömegek a határ előtt

Hogy végül is hány magyar lehet külföldön, arról csak találgatni lehet. Az egy érdekes ökölszám, hogy a polgárok legalább 71 százalékának akad a családi, rokoni, ismerősi körében olyan, aki kiment.

Ez a sűrűség – különböző szociológiai számítások szerint azt feltételezi, hogy – legalább a társadalom 6-7 százalékának érintettnek kell lennie (értsd: külföldön kell dolgoznia). Azaz mintegy 600 ezer magyarról feltételezhető joggal, hogy a határokon túl keresi boldogulását.
(Ebbe egyébként az a több tízezres tétel is beleszámít, akik naponta ingáznak a környező országokban.)

Magyarán a valós adat mintegy ötödével haladhatja meg a kormányzat által néha szemérmesen emlegetett mintegy 500 ezer magyart. És ez a lélegzetakasztóan magas szám is emelkedhet, hiszen lankadatlan a tömegek odébbállási kedve
(lásd számunkat).

Vállalkozás, kocsma pusztul

Ha azt nem is könnyű megbecsülni, hány magyar dolgozhat külföldön, az egyértelműen megtapasztalható, hol jelentkezik a hiányuk.

A legtöbben arra panaszkodtak a Publicusnak, hogy fájóan kevés az orvos és az ápoló (lásd táblázatunkat).

A munkaerőhiány második legtöbbet említett következménye az emberek szerint az üzletek és vállalkozások megszűnése. (Ezért akkora baj, ha elmegy Terike – lásd fent). Erre rímel, hogy a harmadik leggyakrabban felhozott következmény a vendéglátóhelyek bezárása.

A felsoroltak alapján az ember azt hinné, hogy a megoldás a fizetések növelése. Csakhogy mindössze az emberek 0,3 százaléka érzékelte azt, hogy munkáskezek eltűnése miatt megugrottak volna a fizetések.

Ez pedig azt erősíti, hogy az elvándorlás valóban folytatódik. Hiszen arra a kérdésre, hogy mi lehet a munkaerőhiány oka – a legtöbben azt válaszolják: az elégtelen fizetés. A második helyen szinte magától értetődő módon az elvándorlást említik. (A kettő persze szorosan összefügg.) És bizony a társadalom kezd ráébredni, hogy azok helyére, akik elmennek, nem áll senki. Legalábbis ezt jelzi, hogy a munkaerőhiányért egyre többen az oktatási rendszert okolják, amelyik nem képez elég embert bizonyos szakmákból.

Forrás: Vasárnapi Hírek

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció