Át kell alakítani az oktatást a technikus képzés erősítéséhez - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette, a vállalatok olyan mérnököket, technikusokat keresnek, akik termelni, gyártani tudnak, a magyar oktatást pedig ehhez kell igazítani. Biztosítani kell, hogy a szakmunkások bekerülhessenek a felsőoktatásba, amire már történtek is lépések szavai szerint, de úgy fogalmazott, hogy óriási az ellenállás az oktatási lobbi részéről.

Az MKIK számítása szerint a nyugat-európai reálbér 60 százalékát kellene elérniük a magyarországinak ahhoz, hogy ne menjek külföldre dolgozni a munkavállalók; és megjegyezte, hogy a bérfelzárkóztatásnak a termelékenység emelkedésével kellene járnia.

Jelentős a különbség a magyar kisvállalatok és a nagy cégek termelékenysége között - mutatott rá a kamara elnöke. Hozzátette: a nagyvállalatok már a nyugat-európai termelékenységi szinten dolgoznak, míg a kicsik ennek az egyharmadán. Szerinte a termelékenység növeléséhez erősíteni kellene a középvezetői tudást,  a számítástechnikát pedig nagyobb mértékben kellene alkalmazni a munkában.