A július végi adatok szerint a gazdaságilag aktív népesség 5,4 százaléka volt a nyilvántartott álláskereső Komárom-Esztergom megyében - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján Kancz Csaba kormánymegbízott Tatabányán.

Elmondta, az álláskeresők 7435-as létszáma az előző hónaphoz képest 216-tal  csökkent, az egy évvel korábbinál 16,6 százalékkal kevesebb.

A  megyében jelentősen, egy év alatt majdnem negyven százalékkal csökkent az álláskereső pályakezdő fiatalok száma, emelte ki. A pályakezdők július végén a teljes nyilvántartott állomány 8,6 százalékát adták.

Júliusban nagy számú, összesen 2338 állásbejelentés érkezett, a járási hivatalok foglalkoztatási osztályainak közvetítésével 806 álláskeresőt sikerült munkához juttatni - ismertette Kancz Csaba.

A közfoglalkoztatási programokban július végéig 2717 ember dolgozott, szeptember 1-től további 542 munkavállaló kapcsolódik be a programba.

A nyári diákmunkán 850 hallgató vett részt, foglalkoztatásukhoz 61 millió forint állami támogatást használtak fel.