Köteles-e elvállalni a közmunkát, aki álláskeresési járadékban részesül? – kérdezte egy olvasó. dr. Hajdu-Dudás Mária, az adozona.hu munkajogász szakértője válaszolt.

„Július 1-jén a kft. – ahol dolgoztam – megszüntette budapesti telephelyét, így megszűnt a munkaviszonyom. Július 8-án regisztráltattam magam, mint álláskereső, az állandó lakóhelyemen, vidéken. Három hónapig vagyok jogosult álláskeresési járadékra. Jelenleg is munkát keresek. A napokban viszont kaptam egy értesítőt az önkormányzattól, miszerint köteles vagyok részt venni a közmunkaprogramban szeptember 10-étől 2016. február 29-éig az 1993. évi III. törvény 36. § (1) bekezdése szerint. Nem igazán értem, hogy miért vagyok köteles elfogadni az általuk felajánlott munkát, hiszen még egy hónapig jogosult vagyok az álláskeresési járadékra, ami magasabb összeg, mint amit közmunkásként kapnék arra a fél évre, hiszen a jövedelmem alapján a maximális járadékot kapom. Ráadásul így nem tudnék munkát vállalni február 29-éig. Remélhetőleg egy hónap alatt sikerül elhelyezkednem, ha nem vidéken, akkor ismét Budapesten. Köteles vagyok elfogadni a felajánlott munkát, ellenben az álláskeresési járadékra sem leszek jogosult?" – kérdezte olvasónk.

   A kérdésben is idézett, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény (Sztv.) 36. paragrafusának (1) bekezdés szerint, ha a jogosult

a) keresőtevékenységet végez, az azt megalapozó jogviszony fennállásának első 90 napjában,

b) közfoglalkoztatásban vesz részt, a közfoglalkoztatásban való részvétel időtartama alatt, vagy

c) olyan képzésben vesz részt, amelynek keretében felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban vagy képzési támogatásként keresetpótló juttatásban részesül, a felzárkózást elősegítő megélhetési támogatás vagy a keresetpótló juttatás folyósításának időtartama alatt

a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósítása szünetel.

   A 36. paragrafus (2) bekezdése szerint – a 34. szakasz (2) bekezdésében foglaltakon túl – meg kell szüntetni többek között az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult személynek, aki az állami foglalkoztatási szervvel való együttműködés keretében számára felajánlott, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, 1991. évi IV. törvény (Flt.) 54. paragrafusának (10a), (10b), (10c) bekezdésében foglaltak szerinti munkalehetőséget nem fogadja el.

   Az Flt. 29. paragrafus (1) bekezdésének c) pontja alapján szünetel az álláskeresési járadék folyósítása a 25. paragrafus (5) bekezdésében meghatározott közfoglalkoztatás alatt, a közfoglalkoztatási jogviszony kezdő napjától. Az álláskereső részére a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelelő, rövid időtartamú munkalehetőség felajánlható.

   A 25. paragrafus (1) bekezdése szerint álláskeresési járadék illeti meg azt, aki

– álláskereső,


– az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább 360 nap – a 27. paragrafus (1) bekezdésében meghatározott – jogosultsági idővel rendelkezik,

– munkát akar vállalni, de önálló álláskeresése nem vezetett eredményre, és számára az állami foglalkoztatási szerv sem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.

   Ez a munkahely akkor megfelelő a (2) bekezdés szerint, ha

– egészségi állapota szerint az álláskereső a munka elvégzésére alkalmas,

– a várható kereset az álláskeresési járadék összegét, illetőleg – amennyiben az álláskeresési járadék összege a kötelező legkisebb munkabérnél alacsonyabb – a kötelező legkisebb munkabér összegét eléri,

– a munkahely és a lakóhely közötti naponta – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi álláskereső esetében a két órát nem haladja meg,

– az álláskereső foglalkoztatása munkaviszonyban történik.

   A fentebb hivatkozott Sztv.-re utalva, az Flt. 54. paragrafusa szerint

   10a) A 25. életévét betöltött olyan álláskereső esetében, aki sem álláskeresési járadékra, sem nyugdíj előtti álláskeresési segélyre nem jogosult (ez a feltétel a kérdező esetében nem teljesül), és nem vesz részt munkaerő-piaci programban, vagy nem részesül munkaerő-piaci szolgáltatásban a 25. § (2) bekezdésében foglaltakon kívül, a munkahely abban az esetben is megfelelő, ha a foglalkoztatás közfoglalkoztatási jogviszonyban történik.

   (10b) A közfoglalkoztatási jogviszony keretében történő foglalkoztatás esetében a munkahely – a 25. § (2) bekezdés d) pontjában foglaltakon kívül – akkor is megfelelő, ha a munkavégzés helye és a közfoglalkoztatott lakóhelye között naponta történő oda- és visszautazás ideje tömegközlekedési eszközzel

   a) a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi álláskereső esetében a két órát meghaladja, és a munkavégzés helyére és onnan a közfoglalkoztatott lakóhelyére történő térítésmentes szállításról, vagy

  b) a négy órát meghaladja, és a munkavégzés helyétől számított 20 kilométeres távolságon belül a népegészségügyi feladatkörében eljáró illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal által kiadott engedélynek megfelelő térítésmentes elhelyezésről, tisztálkodási és étkezési lehetőségről a foglalkoztató gondoskodik.

   (10c) Ha a közfoglalkoztatási jogviszony keretében történő foglalkoztatás esetében a napi pihenő idő eltöltésére a lakóhelytől különböző településen kerül sor, az álláskereső csak abban az esetben köteles a felajánlott munkahelyet elfogadni, ha az családi körülményeire (különösen kiskorú gyermek gondozása, közeli hozzátartozó ápolása stb.) tekintettel hátrányos következményekkel nem jár. Ebben a kérdésben a lakóhelye szerinti települési önkormányzat jegyzőjének nyilatkozata az irányadó.

   A fentiek alapján a felajánlott munkahely nem minősül megfelelőnek (ugyanis az érintett magánszemély álláskeresési járadékban részesül, és a várható keresete az álláskeresési járadék összegét nem érné el), így az álláskeresési járadék folyósításának tartama alatt nem köteles elfogadni a felkínált közmunkában történő foglalkoztatást. El nem fogadás esetén az álláskeresési járadék továbbra is megilleti.

   A korábban ismertetett, szünetelésre vonatkozó szabályok az elfogadás esetén alkalmazandók. Az álláskeresési járadék folyósításának leteltét követően azonban már megfelelőnek fog minősülni a felajánlott munkahely.

Forrás: adozona.hu