A családok támogatásában a stabilitás és a kiszámíthatóság a legfontosabb, hiszen a családalapítás nem kormányzati ciklusokra szól, hanem életre szóló döntés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom konferenciáján.

Novák Katalin a Párbeszéd a családokért című rendezvényen kiemelte: a kormány azért dolgozik, hogy a magyar fiatalok biztonságos környezetben tudjanak családot alapítani.

Az államtitkár a konferencián tartott ötpárti kerekasztal-beszélgetésre utalva azt mondta, a mozgalom azért is elismerésre méltó, mert törekszik a párbeszéd kialakítására, és egy asztalhoz ültet olyanokat, akik nem feltétlenül értenek egyet mindenben.
Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy május 25-28-án rendezik meg a Családok Budapesti Világtalálkozóját, amelynek részeként tartják majd a II. Budapesti Demográfiai Fórumot.

A családok napján tartott konferencia keretében kerekasztal-beszélgetést rendeztek az öt, frakcióval rendelkező parlamenti párt képviselőjének részvételével. Mindannyian egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni a kívánt gyerekek megszületéséért, az ezt szolgáló intézkedések hatékonyságáról azonban eltért a véleményük.

A politikusok kinyilvánították, hogy pártjuk egyetért a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által kezdeményezett, a kívánt gyerekek megszületését támogató, négy évvel ezelőtt aláírt ötpárti nyilatkozat alapelveivel, az MSZP ugyanakkor jelezte, hogy nem erősíti meg az aláírását, mivel nem ért egyet a kormány családpolitikájával. Az ellenzéki pártok emellett felrótták a kormánypártoknak: hiába a nyilatkozat része, hogy az aláírók minden kezdeményezést támogatnak, amely a gyerekek megszületését szolgálja, javaslataikat sokszor mégsem fogadják el az Országgyűlésben.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kiemelt problémának nevezte az elvándorlás és a meddőség kérdését, ugyanis - elmondása szerint - a szülőkorú képes nők egyre nagyobb hányada külföldön él, a meddőség pedig minden ötödik, azaz 200 ezer párt érint Magyarországon.

A szocialista politikus szorgalmazta a lombikbébiprogram kiterjesztését, a jelenlegi feltételek mellett ugyanis körülbelül hatezer gyerek születik évente mesterséges megtermékenyítésből, de szerinte ez a szám akár kétszer ennyi is lehetne.

Dúró Dóra (Jobbik) arról beszélt, hogy jelenleg a 30 éves nők 60 százaléka, a 40 éves nők 40 százaléka gyermektelen, pedig az életkor előrehaladtával csökken a termékenység. Ezért szerinte fontos lenne támogatni, hogy akár az egyetem alatt vagy rögtön annak elvégzése után vállaljanak gyereket a fiatalok.

Az abortuszok számának csökkentése érdekében felvetette, Magyarországon is be kellene vezetni, hogy a beavatkozás előtt az anyának meg kelljen hallgatnia a magzat szívhangját. Macedóniában néhány éve ez már kötelező, az abortuszok száma pedig azóta 20 százalékkal csökkent - közölte.

Ikotity István (LMP) az elvándorlással kapcsolatban azt mondta, már minden hatodik magyar gyerek Nyugat-Európában születik, 2010 óta 78 ezer magyar gyerek született külföldön. Véleménye szerint ezért bele kellene foglalni a nyilatkozatba, hogy Magyarországon jöhessenek világra a kívánt és tervezett gyerekek.

Hozzátette, 2010 óta szép számmal voltak családbarát lépések, de ezek még nem elégségesek. Fontos lenne a nők és férfiak közötti bérszakadék csökkentése, állami bérlakásprogram bevezetése, a családi pótlék kiterjesztése a felsőoktatásban tanuló gyerekekre 24 éves korig, valamint a bölcsődei férőhelyek számának további emelése. Úgy fogalmazott, a szociális családtámogatások terén tényleg „rekorder” Magyarország, de ezeket inkább a felső rétegek tudják igénybe venni, így pedig tovább nőnek a társadalmi különbségek.

Révész Máriusz (Fidesz) kiemelte, hogy a kormány a nyilatkozatban foglaltak alapján dolgozott az elmúlt években és ezt a mutatók is igazolták. A szegénység, az abortuszok száma és a bérszakadék csökken, a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága javul és a termékenységi mutató is emelkedik.

A rendszerváltozás óta nem történt annyi családot érintő intézkedés, mint az elmúlt években, a családok életében azonban fontos a kiszámíthatóság, ezért olyan családpolitikára van szükség, amelyet minden párt el tud fogadni hosszú távon - jelentette ki.

Az ellenzéki politikusokhoz hasonlóan Révész Máriusz is úgy látja, meg kell állítani a fiatalok külföldre vándorlását, ugyanakkor megjegyezte, hogy a régió országai közül Magyarországon a legalacsonyabb az elvándorlási arány.

Vejkey Imre (KDNP) azt hangoztatta, hogy anyagi eszközökkel kell segíteni a családokat, és nem migránsokkal kell pótolni a meg nem született gyerekeket. A Fidesz-KDNP családbarát politikát folytat, amivel azt üzeni, hogy Magyarországon érdemes gyereket vállalni - fűzte hozzá.

Kiemelte, a számok bizonyítják, hogy a kormány elkötelezett a családok mellett: az ingyenes gyermekétkeztetésre mintegy 79 milliárd forintot fordítanak jövőre, a gyermeket nevelő családokat 1900 milliárd forintból támogatják, bölcsődei ellátásra pedig az idei összeg kétszeresét, csaknem 37 milliárdot szánnak 2018-ban.