A Jobbik bekapcsolódik a szakszervezetek aláírásgyűjtésébe, amelynek célja, hogy népszavazás legyen a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tagjaik, szimpatizánsaik eddig is segítették a folyamatot, most azonban utcára mennek és gyűjtik is az aláírásokat. Szeretnék, ha bőven összegyűlne a 200 ezer, ehhez szeptemberben 50 ezer szignóval szeretnének hozzájárulni - ismertette, hozzátéve: a szakszervezetekkel és Bodnár József kezdeményezővel való egyeztetés után októberben is gyűjtenek, ha szükséges lesz.

A jobbikos politikus kitért arra is, hogy kampányt indítanak és országjárásba kezdenek a témában.

Sneider Tamás szerint akik a nyugdíjrendszer miatt aggódnak, azok a jelenlegi bérrendszert veszik alapul, a Jobbik viszont reálbér-növekedéssel számol, ami az adók és járulékok emelkedésével is jár.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Liga Szakszervezetek július végén kezdte aláírásgyűjtési akcióját.

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ