A Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karaira szerettek volna a legtöbben bejutni

Csütörtök este kiderült, hogy kit hova vettek fel a szeptemberben induló képzésekre a felsőoktatásban. Megnéztük, hogy azokban a munkakörökben, amelyeket a legnépszerűbb szakokon szerezhető képesítéssel lehet betölteni, mennyit kerestek tavaly az emberek – olvasható az mfor.hu oldalán.

 

 A Felvi.hu adataiból kiderül, hogy a Semmelweis Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karaira szerettek volna a legtöbben bejutni. Előbbire 1755-en, utóbbira pedig 1701-en jelentkeztek. A bejutási küszöböt 435, illetve 413 pontban határozták meg. A Top 10-ben szerepel még a Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem képzése is. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adataiból kiderül, hogy egy általános orvos átlagkeresete (alapbér, jutalmak, egyéb juttatások) havi bruttó 343 267 forint volt tavaly. Egy szakorvos ezzel szemben már 500 755 forintot kapott.

Mivel az NFSZ adatai az 5 főnél több embert foglalkoztató vállalkozásokra terjed ki, valamint a nonprofit intézményekre és a közszférára, olyan adatok, mint például az orvosi magánpaxisok során keletkezett jövedelem nem feltétlenül jelenik meg a számokban.

 

Szintén népszerű volt a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán a turizmus-vendéglátás szak, ahova 1651-en jelentkeztek és 428 ponttól lehetett bejutni. Aki ezzel a papírral utazásszervezőként helyezkedett el, az 216 625 forintot keresett 2014-ben. Egy idegenvezető keresete 149 972 forint volt, de rendezvényszervezőként már 252 633 forint szerepelt az átlagos fizetési papíron.

Következnek a informatikusok. Negyedik helyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának programtervező informatikus szakja áll 1636 jelentkezővel és 335 ponttal. Ezt követik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának, valamint a Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának mérnökinformatikus szakjai 1536, illetve 1499 jelentkezővel, 375 és 343 ponttal. Egy alkalmazásprogramozó havi bruttó fizetése 341 945 forint volt tavaly. Ha valaki felküzdi magát egy cég informatikai egységének vezetőjévé, akkor akár 787 931 forint is ütheti a markát.

A Top 10-ben van még a Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának pszichológia szakja is, amely 1463 embert vonzott és 445 ponttal lehetett bejutni. Az NFSZ szerint egy pszichológus 247 988 forintot vitt haza tavaly a vizsgált cégeknél és intézményeknél.

Ha jól szeretne keresni, legyen miniszter

Az NFSZ statisztikája szerint egyedül a törvényhozásban lehet bruttó 1 millió forint felett keresni átlagosan.

Forrás: mfor.hu

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ