A hatályos sztrájkjog érvényesülését vizsgálja, illetve a kollektív munkajogi rendelkezéseket elemzi szakdolgozatában a Dura László díjjal kitüntetett két egyetemi hallgató. A Dura Stúdió és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés által alapított elismerést alapképzés kategóriában Demeter Dóra, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója vehette át, a szakirányú továbbképzés kategóriában dr. Szabó Imre Szilárd, a Pécsi Tudományegyetem Állam– és Jogtudományi Karának doktorandusz hallgatója bizonyult a legsikeresebbnek.
Szükség van egy olyan kezdeményezésre a társadalomtudomány területén is, amelyen keresztül megmutathatják magukat azok a fiatalok, akik a munka világával, a munkavállalók lehetőségeivel és feladataival foglalkoznak.” Ezzel a mondattal indokolta a Dura László díj alapításának alapötletét Kuti László, az ÉSZT elnöke. Felidézte Dura László tevékenységét, azt, hogy aktívan részt vett 1988-ban a tudományos dolgozók önálló szakszervezete, a Tudosz megalakításában, s őt választották meg a főtitkári pozícióra. Emlékeztetett arra is, hogy a névadó meghatározó alakja volt a szakszervezeti sajtónak, létrehozója a szakszervezetek.hu portálnak.
A alapképzés kategóriában legjobbnak ítélt szakdolgozatot Demeter Dóra, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója készítette „A kollektív munkajog aktuális kérdései – a régi és az új munka törvénykönyve kollektív munkajogi rendelkezései, különös tekintettel a kollektív szerződés szabályaira” címmel. A szerző megállapítása szerint az egyenrangú partnerkapcsolat leghatékonyabb bizonyítéka és egyben megnyilvánulása az, amikor a munkáltató és az adott szervezetnél működő szakszervezet közösen kollektív szerződést köt. A munkaadók és a munkavállalók csak abban az esetben képesek hosszabb távú érdekeik érvényesítésére, ha kölcsönös függőségüket belátva azokat összevetik. A dolgozat főként arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyiben volt befolyással a kollektív szerződésekre a hatályban lévő, nagy vihart kavart 2012. évi munka törvénykönyve az előző, az 1992-ben elfogadott törvényhez képest.
Ugyancsak aktuális kérdésről írta diplomadolgozatát dr. Szabó Imre Szilárd, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának doktorandusz hallgatója „A sztrájkjog érvényesülése a sztrájktörvény módosítását követően, különös tekintettel a közszolgáltatásokra” címmel. A szakirányú továbbképzés kategóriában díjazott munka látleletet ad a jelenlegi munkaügyi kapcsolatokról, a társadalmi szolidaritásáról és a tárgyaló partnerek hozzáállásáról is. A szerző megállapítja, hogy a legkeményebb nyomásgyakorló eszköz, a sztrájk alkalmazásának hiánya hozzájárul a hazai bérviszonyok bebetonozódásához.
Szabó Imre Szilárd: Látlelet a munkaügyi kapcsolatokról
– Miért a sztrájkjogot választotta a diplomadolgozata témájául?
– A munkajogi szakjogász szakirányú továbbképzés célja a jogász alapképzésben szerzett munkajogi ismeretek elmélyítése és a magyar, valamint az európai bírósági joggyakorlat részletes ismeretének kialakítása. A képzés zárásaként egy olyan témakör feldolgozását tartottam előre mutatónak, amellyel még nem sokan foglalkoztak a dolgozat egy évvel ezelőtti megírásáig. Bő hat év telt el a sztrájktörvény átfogónak is nevezhető módosítása óta. Ez az időszak elegendő gyakorlati tapasztalatot is hozhatott volna egy részletes értékelésre, ugyanakkor a szabályozást övező vitákban továbbra is sokszor a bizonytalanság tűnik az egyetlen bizonyosságnak. A sztrájkjog korlátozása különösen a közszolgáltatások körében mutatkozik meg, ahol emiatt egy kifejezett bénultság is tapasztalható.
– Kutató munkája során milyen konkrét problémákat tárt fel?
– Anélkül, hogy most akár címszavakban felsorolnám, hogy milyen konkrét jogi problémák léteznek, egyetlen esetet muszáj itt megemlíteni. Ez pedig az úgynevezett még elégséges szolgáltatáshoz kapcsolódik a lakosságot alapvetően érintő feladatot teljesítő munkáltatók esetében, ahol mélyebben kell vizsgálnunk az egyes tevékenységek „oszthatatlanságát”. Magyarán, hogy konkrét esetekben mit is jelentenek például a százalékos megkötések a közlekedés vagy a posta területén. A sztrájkok „hiányának” kérdését azonban nem lehet egyetlen oldalról vizsgálni sem jogi, sem közgazdaságtani, sem szociológiai megközelítésből. Viszont a témakör látleletet is ad. Látleletet a munkaügyi kapcsolataink állapotáról, a társadalmi szolidaritásról és a felek hozzáállásáról. Napjainkban is zajlik, bár érezhetően megrekedt a sztrájktörvénnyel és a sztrájkszabályozással kapcsolatos vita a szociális partnerek és a kormány között. Ahhoz, hogy érdemi előrelépés legyen a hazai sztrájkkultúra fejlesztésében, szükséges, de nem egyetlen és elégséges feltétel a jogi szabályozás „hibáinak” javítása. Hovatovább már kontra-produktívan is hat annak mantraszerű ismétlése, hogy Magyarországon nem lehet sztrájkolni.
– A jogi szabályozás javításán túl milyen lehetséges lépésekre tesz javaslatot a hazai sztrájkkultúra fejlesztése érdekében?
– Nem szűkíteném le a sztrájkkultúrára a kérdést, ha a sztrájkot szűken értelmezzük, mint munkabeszüntetést. Elsősorban a megfelelő tiltakozási „kultúrát” kell megtalálnunk, amelyre azért láttunk kreatív és előre mutató megmozdulásokat, mint a szociális „szelfi” vagy a ruházati kiegészítők. Ebben van nagy segítségére a szakszervezeteknek a közösségi média és a lehetőségekkel teli, hatalmas online tér.
Demeter Dóra: Szűkült a megállapodás esélye
– Tanulmányai, tapasztalatai vagy az egyetemi oktató hatására választotta a kollektív munkajog aktuális kérdését diplomadolgozatának témájául?
– Egyetemi tanulmányaim első félévé ben „Munkaügyi kapcsolatok alanyai és szereplői” címmel volt egy tantárgy, amelynek előadásain megtetszett a jogintézménnyel kapcsolatos kérdések vizsgálata. A témaválasztásban szerepet játszott az is, hogy konzulensem, a tárgy oktatója, dr. Jakab Nóra megragadó személyisége, illetve előadásmódja már az első alkalommal felkeltette az érdeklődésemet.
– Milyen benyomásokat szerzett a munka világáról, a szakszervezetek tevékenységéről?
– Szakdolgozatom megírásában egy kutatási zárójelentés volt nagy segítségemre, amelyben mintegy 50 interjú készült vállalati vezetőkkel, szakszervezeti aktivistákkal. A vizsgálat felfedte az új Mt-nek a munka világára, a munkáltatók és a munkavállalók közötti kapcsolatokra gyakorolt hatásait. Megjelölte a legfontosabb célt, azt, hogy a törvény segítségével növekedjen a foglalkoztatás színvonala, valamint a hazai munkaerőpiac rugalmassága, azonban ez utóbbi nyomait a kutatók nem találták. Sikerült rögzíteni viszont a szakszervezetek, a tisztségviselők mérséklődő tárgyalási erejét, mely jól megfigyelhető eredménye az új törvénynek, hiszen hátráltatja mozgásterüket. Az interjúk alapján megírt 16 esettanulmányból kiderült, hogy bár a vállalatok egységesen kezelték a törvényt, az más helyzet elé állította a magán-, illetve az állami tulajdonú szervezeteket. Utóbbi esetében ugyanis szűkült a kollektív szerződésbe foglalható ügyek száma, és ezzel a rugalmas megállapodás esélye is. A munkaidőre vonatkozó szabályok teljesítése olykor felborítja a vállalatnál alkalmasnak bizonyult munkaszervezést, s itt nemcsak a szakszervezetek, hanem a menedzsment tárgyalási felhatalmazása is csökkent. Kiderült az is, hogy a vállalatok többségénél a vezetés számára fontosabb a munkahelyi nyugalom, mint a profitnövekedés.
– Milyen fontos megállapításokra jutott arról, hogy mennyiben befolyásolja a kollektív szerződéseket a jelenleg hatályos munka törvénykönyve az előzőhöz képest?
– A legnagyobb eltérés abban mutatkozott, hogy a kollektív szerződés már igen nagy számban enged eltérést a törvénytől, legyen az pozitív vagy negatív irányú. Mivel az eltérési lehetőségek rendkívül sokfélék lehetnek. Ilyen például, hogy a kollektív szerződések közvetlenül akár a munkavállalók hátrányára is eltérhetnek a munkaszerződéstől a foglalkoztatás vagy a bérpótlékok megállapításában. Kiemeltem a dolgozatomban azt is, hogy az 1992-es Mt. sehol nem rögzítette, hogy a kollektív szerződést írásba kell-e foglalni, vagy elegendő az, hogy a felek szóban állapodnak meg. Ugyanakkor kimondta, hogy a munkáltató köteles ellátni a kollektív szerződés egy-egy példányával a munkavállalót, az üzemi tanácsot és a helyi szakszervezeti tisztségviselőket. A félreértések elkerülése érdekében az új Mt. már azt írja elő, hogy a kollektív szerződést írásba kell foglalni, tehát írásban kell megkötni.
Forrás: Érdek és Védelem, 2017. március
