Nem először szembesül menekültválsággal Németország - pontosan tudják, mekkorát nyerhetnek az olcsó munkaerőn, ha időben eszmélnek – írja a gazdasagiradio.hu.

Debreczeni Csaba az Equilor Alapkezelő blogján közzétett friss posztjában arról ír, miért nyerhet nagyot a német gazdaság az Európát elárasztó menekülthullámon.

Láttunk már ilyet

Ha megnézzük a német statisztikai hivatal 1950-ig visszamenő adatait, akkor világosan látszik, hogy volt már ilyen az 1990-es évek elején - emlékeztet a török bevándorlási hullámra a szakember. A helyzet akkor is hasonló volt, körülbelül 1,4 millió migráns érkezett, mint ahogy 2014-ben is.

Viszont az is látszik, hogy már 2009-2010 között kialakult egy fordulópont, valamint elkezdett növekedni a Németországot elhagyó polgárok száma is, így 2014-ben az egyenleg 500 és 600 ezer fő között mozgott, azaz ennyivel lett népesebb Németország.

A németek nem ellenkeztek alapvetően az áradattal szemben. Az ok pedig viszonylag egyszerű: az olcsó munkaerő.

Éljen az olcsó munkaerő!

A munkanélküliségi ráta alacsony, évtizedek óta nem volt ilyen alacsony ez a mutatószám a németeknél, miközben körülbelül 140 ezer mérnökre, programozóra lenne szüksége az országnak. A szabadidő és egészségügyben is százezres a hiány, és a Prognos előrejelzése szerint 2020-ra körülbelül 1,8 millió, 2040-re 3,9 millió lesz a hiány szakemberekből.

A németeknek pedig, ha most kiválogatják a tehetségeseket, akkor olcsón tudják majd ugyanazt a terméket előállítani, aminek most a legnagyobb költsége a munkaerő - írja Debreczeni.

Nemcsak a nagyvállalatok, mint például a Daimler, amely már előre jelezte, venne fel menekülteket, hanem a helyi kisebb cégek sem zárkóztak el ez elől. Sőt bizonyos vállalatok már el is kezdtek korábban érkezett menekülteket felkészíteni a munkára, hiszen a nyelvi nehézségek és a technikai tudás elmaradása hátrányosan érinti az újonnan munkába álló bevándorlókat. Eközben a német munkaügyekkel foglalkozó szervezet szeretné, hogy ha minél hamarabb eltörölnék azt a törvényt, mely szerint a munkáltatónak először bizonyítania kell azt, hogy nem talált a munkakörre német munkaerőt.

Hosszabb távon pedig, aki most tud „válogatni" a szakképzettebb bevándorlók közül, vagy olcsó munkaerőre tesz szert, pár év múlva győztesként kerülhet ki abból a káoszból, amibe most az európai fejlődő és fejlett világ került.

Forrás: gazdasagiradio.hu