A német diákok mindössze 2, az alkalmazottak 3 százaléka tart attól, hogy elveszíti a munkáját a digitalizáció miatt. Ugyanakkor a legnagyobb aggodalmuk az, hogy nagyobb stressznek lesznek kitéve a munkahelyen – írja a Világgazdaság.

A Continental reprezentatív felmérése minden eddiginél ellentmondóbb képet fest a munka világának jövőjéről.„A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a németek tisztában vannak annak a változás erejével, amelyet a digitalizáció hoz a munka világába. Ugyanakkor sokszor nem látják azt, hogy ennek a hatásai mikor és hogyan fognak jelentkezni. Egyenlőnek érzik a lehetőségek és a kockázatok mértékét” – mondta el Dr. Ariane Reinhart, a Continental Konszern HR területekért felelős igazgatótanácsának tagja.

A szakember szerint a cégeknek az alkalmazottaival együtt kötelessége foglalkozni a munka világának digitalizációjával. „A cég nagyfokú felelősséggel tartozik aziránt, hogy iránymutatást adjon az embereknek, ugyanakkor bevonja őket a változás folyamatába, mint befolyással rendelkező tényezőt. A digitalizációnak nem csak a technikai oldala jelentős, hanem a társadalmi dimenziója is legalább ugyanolyan fontos.”

A megkérdezett diákok 81 százaléka és az alkalmazottak 68 százaléka kiemelten fontosnak tartja a digitalizáció hatását a munka világában. Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része nem igazán tudja megfogalmazni, hogy a digitalizáció mit is jelent pontosan számára a munka világában. Egyharmaduk még a kifejezést sem tudja hova tenni. Amíg a diákok a digitalizáció alatt a munka világában elsősorban az okostechnológiát és a kommunikációt értik, addig az alkalmazottak a papír nélküli irodákra való digitális átállásra asszociáltak, amely évtizedek óta jelen van.

A megkérdezettek kevesebb, mint fele: a diákok 46 százaléka illetve az alkalmazottak 38 százaléka azt várja a digitalizációtól, hogy megkönnyítse az életét. A kutatás eredményei szerint a diákok 41 százaléka és az alkalmazottak 43 százaléka úgy látja, több lehetőség rejlik a digitális átállásban, mint kockázat. A kutatásban résztvevők kétharmada véli úgy, hogy többet kellene befektetni a digitális infrastruktúrák kialakításába.

Aggodalom a túlterhelés és a stressz által okozott betegségek iránt

A megkérdezettek majdnem kétharmada tart attól, hogy a munka világába egyre jobban beférkőző digitalizáció által a stressz egyre nagyobb mértékben okoz majd megbetegedéseket. A kutatás emellett rávilágít arra az aggodalomra is, hogy nem lesznek képesek megbirkózni az új, rugalmas munkamodellekkel. A válaszadók egyben azt is feltételezik, hogy a munkaadók általában magasabb szintű rugalmasságot várnának el tőlük, mint amit ők maguk képesek és hajlandóak nyújtani. Például az alkalmazott személyek 43 százaléka azt állítja, hogy rugalmasan tudják kezelni a munka helyszínét. Ugyanakkor 60 százalékuk feltételezi azt, hogy a munkaadójuk el is várja tőlük ezt a fajta rugalmasságot. Ez a különbség a diákok körében is tapasztalható, 54 százalék a 68 százalékkal szemben. (Egy magyar felmérés szerint a munkahelyi stresszt ráadásul haza is "visszük" és a gyermekeink is megérzik.)

A kutatás szerint a diákok kétharmada és az alkalmazottak 58 százaléka számára a magánélet és a munka egyensúlya a legfontosabb, megelőzve így a biztos munkahelyet és a jó fizetést. A résztvevő diákok több mint fele úgy véli, hogy a felhőben való dolgozás, a big data, a közösségi hálózatok és a kollaboráció bír kiemelt jelentőséggel. Az alkalmazott munkavállalók számára viszont az otthonról dolgozás a legfontosabb. A negatív hatásokat vizsgálva a diákok 39 százaléka és az alkalmazottak 44 százaléka gondolja azt, hogy a fokozódó digitalizáció hatásaként az alkalmazottak elméletben mindig elérhetővé válnak.

Ariane Reinhart nem lát ellentmondást ezen a területen. „Úgy látjuk, hogy a munka digitális világának további fejlődése lehetőséget ad arra, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a cég nagyobb szintű rugalmasság iránti szükségleteit az alkalmazottak igényével, miszerint kiegyensúlyozottabb kapcsolatra vágynak a munka és a magánélet között. Ezt csak aktív és konstruktív párbeszéddel, és új ötletek kipróbálásával érhetjük el. Emellett a munkahelyi egészségre is kiemelt figyelmet kell szánni. A digitalizáció fokozódásával egyre fontosabb menedzselési feladattá válik az, hogy a vezetők jobban odafigyeljenek a beosztottjaikra – a kulcsszó itt az egészséges menedzsment.”

Forrás: Világgazdaság