Járatbeszüntetéseket és újabb elbocsátásokat helyezett kilátásba az Air France, ha nem sikerül költségcsökkentési programjáról szeptemberben megállapodnia a szakszervezetekkel - írta hétfőn az ch-aviation légügyi szaklap.
A légitársaság úgy szeretné növelni a pilóták munkaidejét, hogy fizetésük nem változna. Ha a szakszervezettel nem jutnak megállapodásra, akkor 10 százalékkal csökkenteni fogják hosszútávú járataik számát 2017-ben, tíz szélestörzsű gépet kivonnának a forgalomból, és ezzel 3500 munkahely kerülne veszélybe.
Korábban Frederic Gagey, az Air France vezérigazgatója azt mondta, hosszútávú járataik mindössze fele nyereséges, és felvetette, úgy tudnák 80 százalékra emelni a jövedelmező járatok számát, hogy diszkont légitársaságot hoznának létre azok üzemeltetésére.
Az Air France-KLM légitársasági csoport augusztus végén közölte, hogy az első fél évben annak ellenére romlott üzleti eredményük, hogy utasszámuk és bevételük is magasabb volt, mint 2014 első félévében. Idén a január-júliusi időszakban a cégcsoport légitársaságai (Air France, KLM, HOP!, Transavia) 42,6 millió utast fuvaroztak, 1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, árbevételük pedig 2,4 százalékkal 12,2 milliárd euróra nőtt.
A január-júniusi időszakban az Air France-KLM 232 millió eurós üzemi veszteséget ért el, ami 25 millió euróval magasabb az egy évvel korábbinál, adózott eredményük pedig 638 millió euró veszteséget mutat, míg egy évvel korábban 619 milliós veszteséget könyveltek el.