A szolgáltatás vagy az érdekvédelem a szakszervezet fő feladata? Hogyan lehet vonzóvá tenni mindezt a munkavállalók számára? Ezekre a kérdésekre is keresték a válaszokat a Kiút Szakértői Csoport júniusi pódiumbeszélgetésén, amelyen különböző generációkhoz tartozó szakszervezeti vezetők osztották meg tapasztalataikat a résztvevőkkel.

Ismét aktuális kérdéseket, a szakszervezetek mai szerepét, a taglétszámuk növelésének lehetőségeit választotta fő témául júniusi pódiumbeszélgetésén a Kiút Szakértői Csoport. Ahogy a moderátor, Dura Mirjam, a munkaügyi kapcsolatok szakértője bevezetőjében elmondta: a téma aktualitását a KSH nemrégiben napvilágot látott felmérése adta, amely szerint ma a munkavállalók alig 9 százaléka, mindössze 328 829-en tagjai valamelyik szakszervezetnek. A statisztikai hivatal kérdéseire 749 870-an válaszoltak, 57 százalékuk, azaz 427 ezer ember gondolja azt, hogy a kollektív szerződés befolyásolja a bérüket. Vagyis sokkal több munkavállaló tudja, hogy a szakszervezetek munkája neki is hasznos, mint amennyien tagok. A moderátor azt kérte a résztvevőktől, mondják el véleményüket: miért nem lehet megnyerni több munkavállalót a szervezkedés eszméjének, hogyan javítható a belső kapcsolatrendszer, min múlik a tagok és a vezetők közötti bizalom, együttműködés.

Kapor Gábor vitaindítójában több szempontot is felvetett a támogathatóság kérdésével kapcsolatban. Kiinduló állítása az volt, hogy ahhoz, hogy egy szervezet támogatható legyen, alkalmassá kell válnia a támogatásra. Az alkalmasság kritériumai közül kiemelte az átlátható szervezeti struktúrát, a minden irányban nyílt kommunikációt és információmegosztást, a valódi szükségletek felismerését és azonosítását. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vezetés és a tagság közötti, szervezeten belüli egyeztetés során lehet megfogalmazni a közös szükségleteket, amelyekben a vezetésnek és a tagságnak egyet kell értenie. Ha nézetkülönbség van, a szervezetnek képesnek kell lennie arra, hogy vitát folytasson és eljusson az egyetértésig. A belső konfliktusokat kezelni kell, mert ha a tagság úgy látja, hogy a vezető, vezetői csoport döntései nem a szervezet érdekeit, hanem saját érdekeket szolgál, nem támogatja.

Az is fontos kérdés, hogyan támogassa a tagjait a szervezet, ha ők már elköteleződtek egy döntés mellett? Hogyan képviseljék a tagok a külvilág előtt – ideértve például a családot, a baráti kört, a munkahelyi környezetet – a szervezet döntését? Ebben konkrét segítség nyújtására is lehetőség van az érvek összegyűjtésével, a külső kommunikáció intenzitásának fokozásával.

A pódiumbeszélgetésen dr. Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára felvázolta, hogyan fejlődött a rendszerváltástól az általa vezetett szakszervezet. „A Közalkalmazottak Szakszervezetéből kiváló rendvédelmi dolgozók 1989-90-ben alakították meg az – akkori nevén – Belügyi Dolgozók Szakszervezetét, amelynek hivatásos állományúak is tagjai lehettek. Szerveződési területük három foglalkoztatási ágazatra terjedt ki, ma pedig már tagjaik között vannak hivatásosok, közalkalmazottak, kormánytisztviselők, munkavállalói jogviszonyúak és közhasznú munkások is.”

„A tagság hozzászokott, hogy olyan szolgáltatást kap a szakszervezettől, ami pluszt ad a kollégáknak. Hosszú éveken át 3-5 jogásszal működő jogi csoport segítette a tagok különféle problémáinak rendezését. 1998 és 2006 között fokozatosan megszűntek a régi jóléti szakszervezeti szolgáltatások. A korábbi juttatások, kedvezmények elvesztése, a szakszervezeti tagdíjlevonás megszüntetése indította el a szakszervezet lejtmenetét, amit felgyorsítottak a 2006-os események, majd a szolgálati nyugdíj és a korhatár előtti ellátás eltörlése. Mindez oda vezetett, hogy drasztikusan lecsökkent a szakszervezet támogatottsága, már nem az érdekvédőkön múlik, hány tagja van a szervezetnek, hiszen azóta, hogy a hivatásos állománynak jelentősen megemelték a fizetését, ’életpálya modellt kaptak’, a szakszervezet nem tud számukra többet kiharcolni, így a rendvédelmisek teljesen közömbössé váltak a szakszervezet iránt. …Amikor a szolgálati nyugdíjat és a korhatár előtti ellátást megszüntették, figyelmeztettem a többi érdekképviselet vezetőit, hogy a rendvédelem a ’kísérleti nyúl’ szerepét kapta, ez a helyzet más területeken is be fog következni. Nem hitték el, és lám, bekövetkezett”. A döntések ellen ugyan 2012-ig különböző tiltakozásokat szervezett a szakszervezet, amelyekhez néhányszor a konföderációk is csatlakoztak, a társadalom azonban nem állt a rendvédelem mellé. „Itt merül fel a követés problémája. Ha a társadalom támogatását élvezték volna azok a fegyveres testületeknél 25-30 évet ledolgozók, talán másképp történik minden.”

Bárdos Judit a támogatottság visszaszerzésének akadályát abban látja, hogy nehéz ma megszervezni a szinte biorobotként dolgozó fiatalokat, márpedig ma a rendvédelemben nagyon nagy számban alkalmaznak 35 éven aluliakat. Ennek a korosztálynak egészen mások az igényei, mint elődeiknek, és ezeket az igényeket nem a munkahelyen akarják kielégíteni, arról nem is beszélve, hogy a testületen belül nem lehet mozgalmi életet élni ma. Miközben megszűnt a közszolgák szabad véleménynyilvánítási joga „olyan világban élünk, hogy az a munkavállaló, aki a törvénybe foglalt magatartási szabályok alatt dolgozik és szüksége van az állására, befogja a száját és végzi a munkáját, különben az utcán találja magát” – szögezte le Bárdos Judit, aki nem rejtette véka alá véleményét, amely szerint rontja a mozgalom tekintélyét, hogy a szakszervezetek között folyamatos érdekharcok folynak.

„Az elődök könnyebben tudtak építkezni, nekünk még az építőanyagot is meg kell találni” – vezette fel előadását Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 elnöke. Elmondta, hogy elődszervezetük 1952-ben alakult, s a rendszerváltás idején még 300 ezres taglétszámuk mára 10 ezerre csökkent. Jelenleg 98 alapszervezetük működik, ebből a legnagyobb egy fővárosi. „Fordulópont volt az életünkben 2012, amikor átalakulási hullám indult el. Az elmúlt három évben irányt kerestünk. Teljesen új struktúra kialakításába kezdtünk, a megyei képviseleteket régiós szintre emeltük, célunk továbbra is az volt, hogy közel maradjunk a tagsághoz. Vezető testületeink is átalakultak, az idősebb és a fiatalabb generációhoz tartozók nálunk jól tudnak együtt dolgozni. Nekünk, az ifjabb nemzedékhez tartozóknak szükségünk van arra, hogy az idősebb kollégák megosszák velünk a tapasztalataikat”.

Bárdos Judit egyik megállapításához kapcsolódóan kifejtette: „Sajnos ma a dolgozók félnek a munkahelyükön. Én viszont úgy gondolom, hogy a saját árnyékunktól is meg lehet ijedni, de a probléma ott kezdődik, hogy már attól kell félnünk, hogy felfalnak. Ezért nem kevés feladatuk van a szakszervezeteknek abban, hogy megtalálják azokat a fiatalokat, akik fel tudják vállalni kollégáik képviseletét, és képesek a hatékony érdekvédelmi munkára. A merítési lehetőség nagyon szűkös, az ifjúsági mozgalmak ma nem tudnak működni, pedig a fiatalokban ott van a lendület, ami felpezsdítené a szakszervezeti életet. El kell hozzájuk jutni. Mi valószínűleg jó utat választottunk 2013-ban, amit az is igazol, hogy konföderációk is kezdik meghonosítani a példánkat. Talán valamit elindítottunk. A szakszervezetek közül elsőként bejutottunk az EFOTT-ra, az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozójára. Amikor arról kérdezgettük a fiatalokat, hogy tudják-e, mi a szakszervezet, azt a választ kaptuk, hogy ’hát, szervezik a szakot’. És ez a jobbik eset volt. De azt is megtapasztaltuk, hogy a fiatalok még szomjasak a tudásra, azt várják, hogy legyen egy szervezet, amelyik segíti őket abban, hogy belekóstoljanak az életbe. Oda kell mennünk a fiatalokhoz, mert ők nem fognak bekopogtatni egyetlen székházba sem. Szerintem ágazati szintű feladat, hogy megtaláljuk a csatornát hozzájuk.” – hangsúlyozta a HVDSZ 2000 elnöke.

Király András úgy látja, hogy bár a szakszervezet alapvetően piramis elv alapján, alulról felfelé építkezik, időnként azonban, talán a támogatás megszerzése érdekében, szükség van „felülről érkező parancsokra”. „Az érdekvédelmi szervezetek vezetői azt várják, hogy energiát, lökést kapjanak a munkavállalóktól ahhoz, hogy egy küldetést végigvigyenek, ugyanakkor a tagság éppen fordítva gondolja: álljon ki a vezető és adja ki a parancsot. A piramisnak oda-vissza kell működnie” – vélekedett az elnök. „Sajnos a szakszervezeti tisztségviselőket ma úgy kell keresni, hogy ki az, aki elvállalja. Gyakran előfordul, hogy akit sikerül kiválasztani, kiképezzük, minden energiánkat beleadjuk, majd kiderül, hogy ő mégse ezt a pályát választja” – sorolta a gondokat Király András, hozzátéve, hogy az esetleges jelentkező felé mindenképpen azt kell sugallni, hogy a bizalom megvan iránta, és ő képes is arra, hogy megfeleljen.

A pódiumbeszélgetés egyik fő témájáról, a szakszervezetek támogatottságáról az előadó azt mondta: „A támogatás megszerzésének egyik feltétele, hogy az adott szakszervezet élén olyan ember álljon, akit vezetőként is elfogadnak. Mi a taglétszám növelésének szándékával képzést szerveztünk uniós támogatással, valamint külön pályáztunk egy holland szakértő programjára is, aki remek képzést tartott. A képzés mentálisan adott lökést a résztvevőknek, s kiderült, mégis csak van fogadókészség, Március óta egyetlen régióban 132 új tagot tudtunk toborozni. Megtanultuk azt is, hogy fontos a folyamatos párbeszéd a vezetés és a tagság között, hogy a tag érzékelje, ha problémája van, a szakszervezet segít.”

Előadásában az elnök kitért a szakszervezet feladatára. Szerinte nem szolgáltatást, hanem érdekvédelmet kell nyújtani. „Sokkal jobban előtérbe kell helyezni az érdekvédelmet, ehhez ágazati és konföderációs szinten is rendet kell tenni a fejekben. Ha nem lesz irányváltás a mentalitásban, tovább csökken a taglétszám” – fogalmazott.

Az előadásokat követő vitában Rózsáné dr. Lupkovics Mariann munkajogász egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy terjed a munkavállalók között az a nézet, miszerint hasznosabb, ha maguknak szerveznek a munkahelyen szakszervezetet, nem akarnak tartozni sehova, nem céljuk az összefogás, inkább „lepacsizzák” a munkáltatóval a kollektív szerződést, sőt az se ritka, hogy a szakszervezet önkéntes segélypénztárként működik. A munkaügyi szakértő úgy látja, nem minden fiatal alkalmas a szakszervezeti munkára, a tisztségviselésre, de az ifjabb generációhoz tartozók között is van olyan, akiben van erre készség, aki felfogja, hogy tenni kell valamit a kollégáiért. „Ha mi, a mozgalomhoz közel állók nem állunk mellé és nem támogatjuk, akkor az ilyen fiatalokat meg fogja találni a politika. Ezért nekünk kell olyan perspektívát, lehetőséget adni, hogy maguk intézzék a saját dolgaikat. Az igazi támogatottságot így lehet szélesíteni” – fogalmazott.

Berki Erzsébet – a szakértői csoport egyik tagja – tapasztalatai alapján úgy foglalt állást, hogy a szakszervezeteknek fel kell adniuk a szolgáltatási funkciójukat, és az érdekvédelmi munkát kell erősíteniük. Ahogy elmondta: a sztrájkokkal kapcsolatos kutatásai során ismerte fel, hogy a „szakszervezeti tagdíjért kapható szolgáltatás” rossz üzlet, amelynek nincs köze a tagok önkéntes egyesülésén alapuló érdekvédelemhez.

A szakértő szerint az egyik legkomolyabb ellentmondás a munka szürke- illetve feketepiacán kötött egyéni alkuk sokasága és a szakszervezetek és a munkáltatók közötti formalizált kollektív alku között van, amely nagyon komoly akadálya a tagszervezésnek. Amikor valakit be akarunk a szakszervezetbe szervezni, valójában arra kérjük, adja fel informálisan kialkudott pozícióját. Kicsi az esély, hogy ezt megteszi. Ebből viszont az következik, hogy a szakszervezeteknek sokkal keményebben kell fellépni a szürke- és a feketefoglalkoztatás ellen, ha valóban szélesíteni akarják a tömegbázisukat.

Kun J. Erzsébet

Pontosítás 2017. júl. 13.

Neu­mann Lász­ló je­lez­te, hogy vi­tat­ha­tó a pó­di­um­be­szél­ge­tés fel­ve­ze­tő­jé­ben sze­rep­lő aláb­bi kö­vet­kez­te­tés:

„… ma a mun­ka­vál­la­lók alig 9 szá­za­lé­ka, mind­össze 328 829-en tag­jai va­la­me­lyik szak­szer­ve­zet­nek. A sta­tisz­ti­kai hi­va­tal kér­dé­se­i­re 749 870-an vá­la­szol­tak, 57 szá­za­lé­kuk, az­az 427 ezer em­ber gon­dol­ja azt, hogy a kol­lek­tív szer­ző­dés be­fo­lyá­sol­ja a bé­rü­ket. Vagy­is sok­kal több mun­ka­vál­la­ló tud­ja, hogy a szak­szer­ve­ze­tek mun­ká­ja ne­ki is hasz­nos, mint amennyi­en ta­gok.”

A té­ve­dést az okoz­za, hogy a kol­lek­tív szer­ző­dés ha­tá­sá­ról csak azo­kat kér­dez­ték, akik­nek a mun­ka­he­lyén van kol­lek­tív szer­ző­dés. Ezek­nek a vá­lasz­adók­nak az 57%-a nyi­lat­ko­zott po­zi­tí­van. Ez va­ló­ban ma­ga­sabb, mint a szak­szer­ve­ze­ti ta­gok szá­ma, ugyan­ak­kor a cikk­ben sze­rep­lő po­zi­tív kö­vet­kez­te­tés­sel szem­ben fel kell fi­gyel­nünk ar­ra, hogy a kol­lek­tív szer­ző­dé­sek­nek az érin­tett vá­la­szo­lók, az­az ha­tá­lyos kol­lek­tív szer­ző­dés­sel ren­del­ke­ző mun­ka­he­lye­ken dol­go­zók majd­nem fe­le sze­rint nincs ér­zé­kel­he­tő ha­tá­sa. Ez na­gyon sú­lyos kri­ti­ka a szak­szer­ve­ze­tek mű­kö­dé­sét il­le­tő­en.

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció