A jövőben tilos megkérdezni az állásinterjún, hogy mennyit is keresett a jelentkező az előző munkahelyén. Legalábbis Massachusetts államban. Mert azt gondolják, hogy a munkáltató a piac alapján fizessen bért és ne abból induljon ki, hogy pár gombbal többet fizet, mint a korábbi munkahely.

A 2018 júliusában hatályba lépő, új szabály szerint az egyesült államokbeli Massachusettsben, az adott cégnek előre kell majd egy bérezési javaslatot elkészítenie az alapján, hogy mennyit is ér az adott pozíció vagy a jelentkező – írja a HRportál.

Sok cégnél ugyanis az a gyakorlat, hogy a bért a jelentkező előző munkahelyéhez alakítja, maximum egy kicsit rátesz, így azonban a munkáltatónak kell majd ajánlatot tennie.

Az új szabály másik komoly vállalása, hogy feloldja a bérekkel kapcsolatos titoktartási kötelezettséget, amely alapján a dolgozók eddig nem beszélhettek arról, hogy ki mennyit is keres.

A lépés főleg azért fontos, mert elvileg meg tudják akadályozni, hogy a nőket vagy hátrányos helyzetű munkavállalói rétegeket egy életen át „kövesse” egy esetleg előítéleteken, diszkrimináción alapulva megállapított bér. Bár az Egyesült Államokban szövetségi törvények tiltják a nemek szerinti diszkriminációt a bérezésben, de a visszaéléseket nehéz bizonyítani és a szakadék továbbra is fennáll a legtöbb iparágban. A cégek feltehetően gyakran nem szándékosan diszkriminálnak, mégis tudatosítani kell a problémát, hogy valóban foglalkozzanak vele.

Az Egyesült Államokban 21 százalékkal keres kevesebbet egy nő, mint egy férfi, az amerikai statisztikai hivatal adatai szerint. A statisztikákat persze sok tényező befolyásolja, így például azok a foglalkozások, pozíciók is, amit nők gyakrabban töltenek be, azonban közgazdászok véleménye szerint ezekkel a tényezőkkel nem lehet magyarázni a különbségeket, írja a lap. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét is szélesebb körben fogják alkalmazni, így nem csak az azonos pozícióban dolgozó kollégáknak kell azonos bért fizetni, hanem a hasonló pozíciók is megkívánják az egyenlőséget. Ugyanakkor a szenioritást, tapasztalatot továbbra is lehet magasabb fizetéssel honorálni. Kaliforniában a munkáltatónak tudnia kell bizonyítani, hogy egyenlően fizeti meg férfi és női alkalmazottait, akik alapvetően azonos pozícióban dolgoznak. 28 amerikai óriásvállalat írta alá júniusban a Fehér Házzal az egyenlő bérezés mellett elkötelező nyilatkozatot, ezzel jelezve, hogy a vállalati szféra is elkötelezett a nemek közötti bérszakadék csökkentésében.

Forrás: HVG