A Brexit után nem mehetnek a dolgok úgy tovább az EU-ban, ahogy eddig mentek - ebben nagyjából egyetértenek a szakértők a jövő heti pozsonyi uniós csúcstalálkozó előtt, azonban egyelőre csak a biztonság látszik annak a területnek, amelyen van mód az integráció erősítésének – írja a napi.hu.

Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő párhuzamos „előcsúcs-találkozókat” tartott az EU szeptember 16-ai vezetői értekezlete előtt - kezdi beszámolóját az előkészületekről a Bloomberg. Merkel belga, luxemburgi és román kollégáját látta vendégül, míg Ciprasz egy dél-európai csúcsot hozott össze francia, olasz, portugál, ciprusi és mártai résztvevőkkel. (Spanyolországnak nincs választott kormánya.)

Míg az utóbbiak a „mediterrán nézőpontot” igyekeznek hozzáadni az európai útkereséshez, a magyar kormányfő és a lengyel kormánypárt elnöke jelezte, hogy ellenzi a központosított jogkörök további erősítését. Egy biztos, a Brexitről döntő brit népszavazás után a „business as usual” nem lehetséges - véli Stefan Lehne, a brüsszeli Carnegie Europe kutatóintézet vendég professzora.

Kézzel fogható

Az előzetes minicsúcsokon, amelyek már a múlt héten megkezdődtek a korábbinál is nyilvánvalóbbá vált, hogy Európát gatyába kell rázni. A három legégetőbb gond a tömeges bevándorlás, a fiatalok tömeges munkanélkülisége és a populista pártok előretörése.

A brit kilépési szándék megjelenése ráébresztette az európai elit Európa-párti részét, hogy olyasmivel kell előállnia, ami kézzel foghatóvá teszi az integráció előnyeit közösség félmilliárd lakójának.

A jövő heti csúcsértekezlet lesz az első 1973 óta, amelyen nem vesz részt a brit miniszterelnök. Egyes szakértők úgy látják, hogy az EU második legnagyobb gazdaságának kiesése utat nyit a simább, dinamikusabb együttműködés előtt.

A britek kiesésével az EU-s együttműködés szorosabbra vonásának „ősellensége” tűnik el a színről, ami utat nyit néhány eddig szinte elképzelhetetlen lépés megtétele előtt.

Itt az idő!

Ezek közé tartozik védelem- és biztonságpolitikai kooperáció szorosabbra vonása. Bár ezeken a területeken is sok vita van a tagállamok között, az EU brüsszeli vezetése összeállított egy listát a lehetséges intézkedésekről - szivárogtatták ki diplomaták a Bloombergnek.

1. Felállíthat az EU egy közös katonai parancsnokságot az Európán belüli katonai tevékenység irányítására. Nagy-Britannia mindig ellenezte az uniós hadsereg ötletét, amelyben a nemzeti szuverenitás csorbítását és a NATO gyengítését látta.

2. Fel lehet frissíteni az EU külső határát védő fegyveres erő létrehozásának tervét.

3. Bővíteni lehet a titkosszolgálati együttműködést részben az Európába érkező menekültek jelentette biztonsági kockázat, részben az Iszlám Állam terrorszervezet okozta terrorveszély kezelésére.

4. Lépéseket lehet tenni egy közös ellenőrzési, illetve elektronikus regisztrációs rendszer felépítésére, amelynek segítségével kontrollálni tudnák a hatóságok az EU-ba a repülőtereken és más határátlépő pontokon be- és kilépő embereket.

Fogalmunk sincs

Jelenleg fogalmunk sincs arról, kik jönnek-mennek keresztül az EU határain - mondja Tomas Prouza a cseh kormány EU-ügyi államtitkára. Szerinte a legkisebb határátkelőre is olyan elektronikus rendszert kell telepíteni, amely biometrikus azonosítók segítségével ellenőrzi a ki- és belépőket, és összeveti ezt egy központi adatbázissal. A Brexit után sokan úgy látják, hogy az ilyen típusú intézkedéseket gyorsabban meg lehet hozni, mint korábban.

Lazulhat a deficitszigor

A gyors és kemény fellépésről ízelítőt nyújt, hogy Brüsszel 13 milliárd eurós bírságot szabott ki az amerikai Apple-ra (a céget kötelezték elmarad adója befizetésére), illetve hogy az uniós etikai bizottság vizsgálatot indított José Manuel Barroso volt EU-biztossal szemben, aki Goldman Sachsnál helyezkedett el tanácsadóként.

További terv, hogy megkönnyítik az uniós polgárok határokon átnyúló hozzáférését a filmekhez és zenékhez, amit jelenleg az országok eltérő licencszablyai blokkolnak.

Felmerült az a lehetőség is, hogy lazítanának a költségvetési elszámolási szabályokon: a fiatalok munkanélküliségének enyhítését szolgáló kiadásokat nem vennék figyelembe a büdzsék hiányának kiszámolásakor.

Keresztút

A brit kilépéssel útelágazáshoz érkezett az unió. Hogy merre indul, az attól függ, hogyan értelmezi a Brexitet. Jelzést láthat benne arra, hogy a lazább együttműködés felé induljon el, ami megelégedésére szolgálna a kontinens populista politikusainak, akik a brit távozásban az EU szétesésének első eseményét láthatják.

A másik lehetőség, hogy a klub tagjai a Brexit ellenére úgy látják, van létjogosultsága az EU-nak, amely a második világháború után elért béke megtartásának zálogaként, illetve a hidegháború európai megosztottságának alternatívájaként bizonyította működőképességét.

Az uniós vezetők többsége az utóbbi álláspontot támogatja - derült ki a pozsonyi csúcs többhetes előkészületein. A belső viták, megosztottságok és zűrzavar azonban olyan erős, hogy a fontos döntések aligha születhetnek belátható időn belül - véli az előbb idézett Lahne, a brüsszeli agytröszt vendég professzora.

Forrás: napi.hu