Októbertől 25 százalékkal emelik Romániában az állami egészségügyi rendszerben dolgozó csaknem 200 ezer alkalmazott bérét - jelentette be kedden Victor Ponta miniszterelnök.
A béremelés éves szinten 1,7 milliárd lejes (119 milliárd forintos) költségvetési többletterhet jelent: az idei három hónapos többletkiadásra Ponta szerint megvan a fedezet, miután az elektronikus egészségügyi kártya bevezetése jelentős megtakarításokat eredményezett.
A miniszterelnök szerint a mostani béremelésről jövő héten sürgősségi rendelettel dönt a kormány, ugyanakkor a kabinet egy törvénytervezetet készül a parlament elé terjeszteni, amelynek alapján 2016-ban és 2017-ben is újabb 25-25 százalékkal növelik az egészségügyi alkalmazottak bérét.
Ponta a hálapénz legalizálására is ígéretet tett. Az utóbbi napokban ugyanis valóságos lázadás tört ki a romániai orvosok között a közösségi fórumokon az alacsony bérek miatt azt követően, hogy a legfelső bíróság egy augusztusban közzétett jogértelmező határozatában megerősítette: az állami kórházak alkalmazottai nem fogadhatnak el hálapénzt, mert büntetőjogilag közalkalmazottaknak számítanak, és így esetükben a paraszolvencia korrupciónak minősül.
„Huszonöt éve minden kormány azzal seperte félre az egészségügyi alkalmazottak bérkövetelését, hogy a az orvosok úgyis megkapják a „borítékot" a betegektől. A hálapénz mind az orvos, mind a páciens számára megalázó módja egy egészségügyi szolgáltatás ellentételezésének: ez elfogadhatatlan" - fogalmazott Letitia Coriu, az az orvosnő, akinek a bejegyzése nyomán több mint 20 ezer orvos csatlakozott a méltányos egészségügyi bérezést követelő, általános munkabeszüntetéssel fenyegető Facebook-csoporthoz.
Victor Ponta kormányfő keddi sajtótájékoztatóján azt ígérte: a kormánytöbbség olyan törvénymódosítást kezdeményez, amelynek alapján bizonyos feltételek mellett az állami szférában dolgozó egészségügyi alkalmazottak büntetlenül elfogadhatják a hálás betegek által felajánlott ajándékot. Elmondása szerint a hálapénz elfogadását nem fogják büntetni, ha nem ettől teszik függővé az egészségügyi szolgáltatást, ha az ajándékot utólag adják át, és ha azt az illetető egészségügyi alkalmazott feltünteti azt adóbevallásában.
A miniszterelnök arra nem tért ki, milyen forrásokból fedezik a jövő évtől kezdődően a (januártól újabb 25 százalékkal emelkedő) közegészségügyi bérekkel kapcsolatos többletkiadásokat. Korábban Victor Ponta azt ígérte, hogy év végéig elfogadják a közalkalmazotti bérekről szóló új kerettörvényt, amely általános béremelést eredményezne a közszféra valamennyi (több mint egymillió) alkalmazottja számára.
Kedden Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója ismételten önmérsékletre intette a jövő évi választások előtt „megfontolatlanul osztogató" politikusokat. Isarescu szerint Romániának nem lesz miből finanszíroznia a drámaian megnövekedő költségvetési kiadásokat, olyan körülmények között, amikor a bevéli oldalon jelentős kiesést fog okozni a szintén januártól bevezetendő ötpontos áfa-csökkentés.