Négynapos részleges sztrájkot kezdtek a metrósok Barcelonában hétfőn, béremelést és a határozott idejű munkaszerződések arányának növelését követelnek a városi közlekedési vállalattól. Belgiumban a vasutasok sztrájkolnak, Vallóniában gyakorlatilag teljesen leálltak a vonatok – írja a HVG.

Barcelonában a részleges sztrájk első szakasza reggel 7-től 9-ig tartott, hatalmas tömeget volt a metróban. Rengetegen voltak a peronokon és a kocsik is zsúfolásig megteltek, voltak olyan megállók, ahol a várakozók nem fértek fel az érkező szerelvényekre.

A turisták számára legfontosabb megállóknál, például a belvárosi Sagrada Família metrómegállónál, a balesetek elkerülése érdekében szabályozták, hogy mennyi utas lehet a peronon, sokan ezért a metró helyett inkább más megoldást kerestek.

Az utasokat a kijelzők feliratai és a hangosbemondók már napok óta figyelmeztetik a sztrájkra, és várható következményeire.

A reggeli munkabeszüntetés idején 40 százalékos szolgáltatást nyújtott a metró, ami a belvárosi, frekventált vonalakon 8-10 perces várakozási időt jelentett. A tiltakozó akció folytatódik 16 és 18 óra között, szintén 40 százalékos szolgáltatással, illetve 20:30 és 22:30 között, ekkor már csak 20 százalékos szolgáltatással.

A szakszervezetek az elmúlt kilenc hónapban többször sztrájkot hirdettek a követeléseik nyomatékosítására. A most meghirdetett metrósztrájk harmadik napján kezdődik a Primavera Sound zenei fesztivál Barcelonában.

Közben Belgiumban folytatódik a csütörtökön kezdett vasutassztrájk: Vallóniában gyakorlatilag teljesen leállt, Flandriában azonban nagyjából zavaratlan a vonatközlekedés – jelentette a helyi sajtó hétfő délelőtt.

Az SNCB állami vasúttársaság közlése szerint a flamand régióban a vonatok nagyjából 90 százaléka menetrend szerint tud közlekedni.

A pihenőidő csökkentéséről szóló munkáltatói tervek miatti vasutassztrájk és az esős idő komoly zavarokat okozott a közúti közlekedésben is – írta a La Derniére Heure című napilap.

A munkabeszüntetés több nemzetközi vonalat is érint, fennakadásokra lehet számítani a belga fővárosból Kölnbe, Luxembourgba és Párizsba közlekedő vonalakon.

Forrás: HVG

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ