Két amerikai államban másfélszeresére, óránként négyezer forintnyi dollár fölé emelik a minimálbért. A nagy kérdés, hogy a drasztikus emelés hatására kevesebb lesz-e a munkahely – írja az Origo.

 Kalifornia és New York államokban óránként 15 dollárra (4130 forintra) emelték a minimálbért. Az Egyesült Államokban a szövetségi kormány által meghatározott legkisebb minimálbér 7,25 dollár (kétezer forint), ettől a tagállamok felfelé eltérhetnek. Eddig Kaliforniában 10, New York-ban 9 dollár volt a minimálbér, vagyis másfélszeres emelésről van szó.

Kísérlet

A drasztikus emelés közgazdasági és szociológiai kísérletként funkcionál, a kutatók már alig várják az eredményeket, mert végre kiderül, egy ilyen nagy emelés milyen hatással van a munkaerőpiacra, emlékeztet a Business Insider.

A munkahelyek száma

A legnagyobb kérdés, hogy az emelésre reagálva a cégek munkahelyeket szüntetnek-e meg, hogy így spóroljanak a kiadásaikon. Mivel az emelést csak két államban hajtják végre, lesz összehasonlítási alap az ország más területeivel a foglalkoztatottak számának változásáról. Ráadásul nagy államokról van szó, arról is lesznek adatok, hogyan változik a munkahelyek száma az elmaradottabb és a fejlettebb, a városi és a vidéki területek szerint.

Forrás: Origo