A harmadik negyedévben nőtt a foglalkoztatottak száma tavaly az előző negyedévihez képest az Európai Unióban - közölte pénteken az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A harmadik negyedévben 169,6 millióan voltak alkalmazásban az Európai Unióban, 1,2 millióval többen, mint a második negyedévben. Munka nélkül 12,9 millióan voltak, 1,7 millióval kevesebben, mint az előző negyedévben, az inaktívak száma pedig 0,5 millióval 105,1 millióra emelkedett.

Az adatok az EU 26 tagállamára vonatkoznak, két ország, Belgium és Németország adatai nem állnak az Eurostat rendelkezésére.

Az Európai Unióban a 2015 második negyedévében munka nélkül lévők 62,7 százaléka maradt munka nélkül a harmadik negyedévben, 17,9 százalékuk (3,7 millió) helyezkedett el és 19,4 százalékuk (4,0 millió) került át a gazdaságilag inaktív kategóriába.

A második negyedévről a harmadik negyedévre 0,9 százalékponttal többen kerültek vissza a munkanélküli rendszerből a munka világába mint az első negyedévről a másodikra, 1,7 százalékponttal kevesebben maradtak munkanélküliek és 0,8 százalékponttal többen váltak inaktívvá.

Az Európai Unióban a második negyedévben állásban lévők 96,7 százaléka maradt állásban a harmadik negyedévben is, 1,4 százalékuk (2,4 millió) vált munkanélkülivé és 2,0 százalékuk (3,5 millió) lett gazdaságilag inaktív.

A második negyedévben az EU-ban inaktivitásban lévőkből a harmadik negyedévben 3,4 millióan tértek vissza a munka világába és 3,6 millióan jelentek meg a munkanélküli ellátási rendszerben, 93,0 százalékuk pedig inaktív maradt.

Magyarországon a második negyedévben munka nélkül lévők 69,9 százaléka maradt munka nélkül a harmadik negyedévben is, 20,5 százalékuk került állásba és 9,6 százalékuk vált gazdaságilag inaktívvá.

A másodikról a harmadik negyedévre Magyarországon 0,7 százalékkal többen maradtak munkanélküliek, mint az első negyedévről a másodikra, 0,1 százalékponttal kevesebben helyezkedtek el és 0,5 százalékponttal kevesebben váltak inaktívvá.