A kínai legfelsőbb népbíróság szerint a "996-os" túlórázás, azaz a heti hat nap reggel 9-től este 21 óráig tartó munka illegális, és ezzel a számos kínai technológiai cégnél elterjedt, "halálra dolgoztatásra" épülő munkahelyi felfogást vették célba.

Kína legfelsőbb bírósága és az Emberi Erőforrások és Társadalombiztosítási Minisztérium iránymutatásokat és példákat tett közzé arra vonatkozóan, hogy mi számít túlórának. Mondván, hogy a kérdés az utóbbi időben széles körű vitát váltott ki: egyre több céget büntettek a hatóságok, ha alkalmazta a 996-os túlóráztatást. 

Míg a hatóságok egy csomagküldő céget érintő esettel magyarázták meg, hogy a "996" miért illegális, addig az ilyen munkaórák néhány kínai vállalat és alkalmazott számára erénnyé váltak. A Szilícium-völgy olyan nagyágyúi, mint Mike Moritz, a Sequoia Capital vezetője, ezt az ország versenyelőnyeként emelte ki az Egyesült Államokkal szemben - írja a Reuters. 2019-ben azonban visszatetszés tört ki, ami nyilvános vitát váltott ki a kínai technológiai iparban a munkaidőről, amely azóta is tart.

A múlt hónapban a TikTok tulajdonosa, a ByteDance pénteken közölte, hogy augusztus 1-jétől hivatalosan is megszünteti a hétvégi túlórákat, két héttel azután, hogy a rövid videós riválisa, a Kuaishou hasonló döntést jelentett be.  A bíróság és a minisztérium "996"-ot érintő kritikája egyúttal a Peking által vezetett, az ország technológiai óriáscégeivel szembeni széles körű szabályozási szigorítás közepette történik, amely a monopolisztikus magatartástól a fogyasztói jogokig terjedő kérdésekre irányul.

 

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!