A Driveri nevű rendszer februárban állt munkába, hogy hatékonyabb munkavégzésre ösztönözze a cég hivatásos sofőrjeit. Többeket azonban kiráz tőle a hideg. A HVG cikke.

Új funkcióval bővítette az Amazon a Driveri nevű rendszert, amelyet eredendően azért vetettek be, hogy a (cég hivatalos magyarázata szerint) a sofőrök hatékonyabbak, illetve nagyobb biztonságban legyenek. A fedélzeti kamerák mostantól viszont nem csak erre alkalmasak: a The Information nyomozása arról árulkodik, hogy a kiskereskedelmi óriás a kamera által gyűjtött információkat is figyelembe veszi, mikor az alkalmazottak kifizetéséről van szó.

A Driverit hivatalosan február óta alkalmazza az Amazon azokban a járművekben, amiket a vállalat sofőrjei vezetnek. Az Amazon kezdetben azzal érvelt, hogy a sofőrjeikre számos veszély leselkedik, balesetek részesei lehetnek, ezeknél pedig sokszor nem tudni, ki volt a hibás. Ezért is döntöttek a Driveri mellett, amely a folyamatos adatszolgáltatás mellett óvja is a sofőrt, és persze a kocsit a benne lévő árukkal együtt.

Azonban a Driveri elterjesztése után az Amazont rengeteg kritika érte, amiért újabb eszközzel igyekszik megfigyelni az alkalmazottakat. A kijelentés azért sem volt légből kapott, mert a rendszer tényleg mindent lát: nemcsak az utat figyeli, hanem azt is, hogy a vezető bekötötte-e magát. És mivel a rendszert a járművek belsejében szerelik fel, az is kifürkészhető, hogy a sofőr valóban akkor tart-e például szünetet, amikor az járna neki.

A szerkezetek mostantól viszont a fizetésbe is képesek beleszólni, legalábbis ha hihetünk azoknak a bizalmas dokumentumoknak, amiket a The Information mutatott be. Ezek szerint az Amazon egy pontrendszert társított a kamerákhoz, ami különféle tényező alapján módosulhat: ha a vezetőt mondjuk gyorshajtáson kapják, akkor egyből mínuszba kerül. A pontok emellett fontos alkotóelemei a munkatársakról a hét végéig készült elemzéseknek, amiket pedig a bérezésnél is figyelembe vesznek.

A dokumentumok szerint azok a sofőrök, akik sokat hibáznak, gyakorlatilag repülnek a cégtől.

Az Amazon azzal reagált az újabb vádakra, hogy a kérdéses kamerákat a járművek csupán 45 százalékánál használják, egyébként pedig sokat javítottak a munkatársak biztonságérzetén. Legalábbis a cég szerint.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!