Sikertelennek nyilvánította az egészségügyi miniszterrel folytatott február óta zajló tárgyalásokat, és június 7-re figyelmeztető sztrájkot hirdetett az egyik legnagyobb lengyel egészségügyi szakdolgozói szakszervezet, a 80 ezer tagot számláló Ápolók és Nővérek Nemzeti Szövetsége (Ogólnopolski Związek Zawodowy Pielęgniarek i Położnych – OZZPiP). A g7.hu cikke.

A júniusi figyelmeztető sztrájk alatt a szakdolgozók csak az alapbeosztásuk szerint fognak dolgozni, és nem vállalnak extra műszakokat.

Ezzel arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a súlyos munkaerőhiány mellett az alulfinanszírozott rendszer csak azért működik, mert folyamatosan túlóráznak. 

Az akció mottója az “egy ápoló, egy állás” lesz. Krystyna Ptok, az OZZPiP vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a június 2-án hatályba lépő törvény alapján az alapfokú diplomával rendelkező ápolók középfokú végzettséggel rendelkező fizetési kategóriába kerülnek, ezáltal pedig akár 1300 zloty-val (nagyjából 100 ezer forinttal) is csökkenhet a fizetésük.

A szakszervezet szerint felháborító, hogy egy diplomás ápoló ugyanabba a bérkategóriába esik, mint egy adminisztratív pozícióban dolgozó egészségügyi dolgozó.

Az elmúlt hetekben a szakszervezet több demonstrációt szervezett Varsóban, ezek egyikén Ptok az egészségügyi minisztérium előtt arról beszélt, hogy elfogadhatatlan, hogy az ápolók havi 300 órát dolgoznak 2-3 munkahelyen, és nem tudnak 2027-ig várni a munkakörülményeik javulására.

A szakszervezet azt követeli, hogy egy kezdő ápoló fizetése az országos átlagbér másfélszerese, nagyjából bruttó 8000 zloty, azaz körülbelül 620 ezer forint legyen, és 20 éves szolgálati idő után 12 ezer zlotyra (930 ezer forint) nőjön.

Ptok szerint a béremelés mellett olyan intézkedésekre is szükség van, amelyek arra ösztönzik a fiatalokat, hogy nagyobb számban jelentkezzenek ápolóképzésekre. A Notes from Poland cikke alapján a szakszervezet felhívta a figyelmet, hogy az ápolók átlagéletkora jelenleg 53 év Lengyelországban, miközben több mint felük elmúlt hatvan éves.

Nagyjából évi 10 ezer ápoló fog a következő években nyugdíjba menni, miközben csak nagyjából 5000 hallgató kerül ki a munkaerőpiacra, és közülük sem marad mindenki az országban a képzés elvégzése után.

Lengyelországban 1000 emberre 5,1 ápoló jut, ami a negyedik legalacsonyabb arány az Európai Unióban. Magyarországon ugyanez az arány 6,6, az EU-ban pedig 8,2.

A szakszervezet szerint Adam Niedzielski egészségügyi miniszter és a minisztérium nem reagált érdemben a követeléseikre, ugyanakkor a minisztérium szóvivője szerint az OZZPiP azért hagyta ott a tárgyalásokat, mert rajtuk kívül más érdekképviseleti szerveket is meghívtak. Niedzielski azt nyilatkozta, hogy egy 3,5 milliárd złoty-s ajánlattal álltak elő, amit csak az OZZPiP nem fogadott el, de reméli, hogy a tárgyalások következő körében minden félnek elfogadható megoldást találnak.

Forrás: g7.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!