Az EP a nemzeti helyreállítási lépésekkel kapcsolatos összes információt meg akarja kapni, mert így biztosítható a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz demokratikus ellenőrzése, közölte az Európai Parlament – írja a 24.hu.

A képviselők a csütörtökön 602 szavazattal, 35 ellenszavazat és 56 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban megismételték: a vonatkozó rendelet értelmében az Európai Parlament jogosult hozzáférni a nemzeti tervek végrehajtásával kapcsolatos összes információhoz.

A képviselők számítanak arra, hogy a Bizottságtól megkapják a már beérkezett nemzeti tervekben található háttéranyagokat és a reformok és beruházások összefoglalóit (május 18-ig 18 tagállam nyújtotta már be terveit). A képviselők a dokumentumokat könnyen feldolgozható és összevethető formátumban kívánják kézhez kapni, együtt a tagállamok által benyújtott fordításokkal.

A képviselők szerint a Bizottság a nemzeti tervekről várható végső döntés előtt is megoszthatná velük azok előzetes értékelését, hiszen az értékelés jól halad és a legtöbb nemzeti tervet valószínűleg elfogadják. A Parlament bevonása viszont javítana a kéthavonta esedékes helyreállításról folyó párbeszéden.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!