Az idei, koronavírussal is sújtott év ellenére még mindig megéri filmsztárnak lenni, a 10 legjobban kereső színész ugyanis 545,5 millió dollárral gazdagodott a Forbes listája alapján. A horribilis összeg negyede a Netflixhez köthető, amely több mint 140 milliót fizetett ki számukra. A listát második éve vezető Dwayne Johnson például 23,5 millióval gazdagodott a Netflix jóvoltából a hamarosan mozikba kerülő Red Notice akciófilm miatt.

A pénzösszegek elosztása a streaming szolgáltatónál is úgy működik mint a hagyományos filmstúdióknál, azaz minél többen nézik meg a filmet, annál tetemesebb összeg üti a szereplők markát. Ezt befolyásolja az új előfizetések mellett, a megtekintések és az újramegtekintések száma, valamint a közösségi médiában elért hatás is.

A hírek szerint a cég idén több mint 17 milliárd dollárt fektet be a tartalomkészítésbe.

Azonban más szolgáltatók sem fukarkodnak. Az Apple TV a hírek szerint 30 millió dollárt ajánlott Ryan Reynoldsnak a Christmas Carolért, az Amazon pedig 10 millióért alkalmazza majd a Bollywood-csillag Akshay Kumart következő sorozatában.

A 87,5 millió dolláros keresetével az első helyet megkaparintó Dwayne Johnson a Netflix mellett természetesen más projektekből is szépen kaszált. A Szikla jelenleg gőzerővel dolgozik a saját életéről szóló Young Rock című sorozaton.

A Netflix aranyfiújának tartott Ryan Reynolds 71,5 milliós bevételét is sokan elfogadnák. A Red Notice-ban ráadásul együtt játszik majd Johnsonnal, valamint a női mezőnyben előkelő helyen végzett Gal Gadot-val is.

A dobogó harmadik fokára Mark Wahlberg került, aki a Wahl Street és a McMillions dokusorozatok révén tett szert ekkora bevételre.

Éppen felkerült a listára Jackie Chan, aki 66 évesen is harcművészeti tudásából él.

A legjobban kereső színészek

  1. Dwayne Johnson – 87,5 millió dollár
    2. Ryan Reynolds – 71,5 millió dollár
    3. Mark Wahlberg – 58 millió dollár
    4. Ben Affleck – 55 millió dollár
    5. Vin Diesel – 54 millió dollár
    6. Akshay Humar – 48,5 millió dollár
    7. Lin-Manuel Miranda – 45,5 millió dollár
    8 .Will Smith – 44,5 millió dollár
    9. Adam Sandler – 41 millió dollár
    10. Jackie Chan – 40 millió dollár

A legjobban fizetett színésznők a lap listáját a Modern Családból megismert Sofia Vergara vezeti.

A 43 millió dolláros bevétele tekintélyt parancsoló, ugyanakkor a férfi színészek listáján csak a kilencedik helyre volna elég.

Az első helyében az is közrejátszhatott, hogy a járvány miatt több, női főszereplős mozifilm – például a Fekete Özvegy és a Wonder Woman 1984 – bemutatóját elhalasztották, így ezek bevétele még nem realizálódott a szuperhősöket alakító hölgyeknél.

A lista második helyén a jól fizetett színésznők táborát évek óta gyarapító Angelina Jolie található. A dobogó harmadik fokára pedig a már említett Wonder Womant alakító Gal Gadot fért fel. A férfi listával ellentétben itt jóval több sorozatsztár bekerült a Top10-be, Vergara mellett Ellen Pompeo (Grace klinika) és Elisabeth Moss (A szolgálólány meséje) is.

A tíz legjobban fizetett színésznő összesen 254 millió dollárt vihetett haza, ami kevesebb mint a fele a tíz férfi színész együttes bérének.

Miközben a férfi mezőnyben címvédés született, addig a női listán 2019-ben első helyen végző Scarlett Johansson ezúttal nem kerül a Top10-be – az általa tavaly megkeresett 56 millió dollárral ezúttal is a lista élén végzett volna.

A legjobban kereső színésznők

  1. Sofia Vergara – 43 millió dollár
    2. Angelina Jolie – 35,5 millió dollár
    3. Gal Gadot – 31,5 millió dollár
    4. Melissa McCarthy – 25 millió dollár
    5. Meryl Streep – 24 millió dollár
    6. Emily Blunt – 22,5 millió dollár
    7. Nicole Kidman – 22 millió dollár
    8. Ellen Pompeo – 19 millió dollár
    9. Elisabeth Moss – 16 millió dollár
    10. Viola Davis – 15,5 millió dollár

 

Forrás: Világgazdaság

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!