Bébiszitterekké válnak egy napra a pozsonyi pedagógusok, hogy így tiltakozzanak a nevetségesen alacsony tanári fizetések ellen, írja az Új Szó.

A „Babysitting Day" elnevezésű akciót december 10-re, jövő csütörtökre hirdették meg a pedagógusok. A tanárok arra akarják felhívni a figyelmet, hogy az állam olyan kevés anyagi eszközt fordít az oktató-nevelő tevékenységre, hogy az csak a gyermekmegőrzést fedezi. Az akció egyik kezdeményezője, Branislav Kočan a mai sajtótájékoztatón elmondta: a tanárok bérezése nem követi a piaci trendeket, és jelenleg a bébiszitterek fizetésének szintjén áll, vagy még alacsonyabb. Jövő csütörtökön ezért a tanárok bébiszitterekké válnak, és a diákokkal tanulás helyett játszani fognak egész nap.
 
   Jana Ftáčnik Pastorková a sajtótájékoztatón elmondta: míg egy bébiszitternek csak egy gyerekre kell felügyelnie, addig a tanárnak átlagban 20-ra. Ehhez képest míg a bébiszitterek átlagban bruttó 4,50 eurós órabért kapnak, a kezdő tanárok csupán 3,99-et. Az évek előrehaladtával sem javul jelentősen a helyzet: 10 év után brutó 5,04, 20 év után pedig legfeljebb bruttó 6,05 eurós órabért kaphat egy pedagógus. A tanároknak ugyanakkor az oktató-nevelő tevékenység mellett egy sor további feladatot is el kell látniuk. Fel kell készülniük az órákra, előkészíteni és javítani a dolgozatokat, elkészíteni a tanterveket, kommunikálni a szülőkkel, vezetni a dokumentációt. A lelkiismeretes tanár naponta több mint 7 és fél órát dolgozik - tette hozzá Kočan.
 
   Juraj Draxler iskolaügyi miniszter reakciójában kiemelte: mindent megtesz azért, hogy a választásokat követően az iskolaügy ne csak deklarált, hanem tényleges állami prioritássá váljon. Ehhez természetesen a tanárok fizetésemelése is hozzátartozna a miniszter szerint.

Forrás: kitekinto.hu