Svéd kutatók egy csoportja azt javasolta: kötelezzék maszkviselésre a diákokat az iskolában annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus terjedését - közölte a svéd televízió (SVT) vasárnap. A kutatók szerint a maszkviselést nem támogató svéd hatóságok becslései hibásak a gyerekek fertőzőképességére vonatkozóan – írja a Portfolio.

 A szakértők, akik a Covid-19 svéd tudományos fórum tagjai, arra hivatkoztak, hogy amerikai, dél-koreai és izraeli adatok szerint a gyerekek képesek a fertőzés hordozására és átadására. Svédországi adatokból pedig az is kiderül, hogy ők is súlyosan megbetegedhetnek a koronavírusban. Egyúttal rámutattak: a svédországi esetek száma csökkent azóta, hogy megkezdődött a nyári szünet. A kutatók jogosnak nevezték azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a jövő heti iskolakezdés a járvány terjedésének gyorsulását hozhatja magával.

"Mivel a gyerekek fertőzőképesek, súlyosan megbetegedhetnek, és egyelőre tisztázatlan, hogy milyen hatással van jövőbeni egészségükre egy enyhe fertőzés, szükség van arra, hogy már iskolakezdéskor lépéseket tegyünk a fertőzés lehető legalacsonyabb szinten tartására" - írták.

A SZAKÉRTŐK AZT JAVASOLTÁK, HOGY A GYEREKEK HORDJANAK MASZKOT, SZABAD LEVEGŐN SPORTOLJANAK ÉS OSZTÁLYONKÉNT VONULJANAK EL ÉTKEZNI.

Azoknak a családoknak, amelyekben valamely veszélyeztetett csoport tagja él együtt iskoláskorú gyerekkel, lehetőséget kellene kapniuk a digitális oktatásra - vélekedtek.

A múlt héten a Karolinska svéd orvosi egyetem rektora, Ole Petter Ottersen is a maszkviselést szorgalmazta azokban a helyzetekben, amikor a fizikai távolságtartás nehezen kivitelezhető. Ottersen aláhúzta:

a maszk hatásosságát nem lehet vitatni.

A több mint 10,2 millió lakosú Svédországban eddig 84 249 fertőzöttje és 5783 halálos áldozata van a koronavírusnak. Az országban a járvány csúcsán sem vezettek be óvintézkedéseket és korlátozásokat.

Eközben Élisabeth Borne francia munkaügyi miniszter jelezte: javasolni fogja a munkahelyi maszkviselés kötelezővé tételét a munkaadókkal és a szakszervezeti képviselőkkel közös keddi tárgyalásán. A politikus a Le Journal du Dimanche című francia hétvégi lapnak adott interjújában aláhúzta: a kutatások megerősítik a maszkviselés fontosságát a zárt terekben. Franciaországban erőteljesen emelkedett a fertőzöttek száma az elmúlt napokban. A csaknem 67 millió lakosú országban eddig 252 965 fertőzöttje és 30 410 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Forrás: Portfolio

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!