A törvény 40 százalékos emelésről szól, de a gazdasági visszaesés miatt ezt nem bírná el a költségvetés – mondta Ludovic Orban miniszterelnök.

Romániában 14 százalékkal emelik a nyugdíjakat szeptember 1-től – jelentette be pénteken Ludovic Orban miniszterelnök. A kormányfő közölte, hogy erről a pénteki kormányülésen fognak határozni, amikor elfogadják a költségvetés-kiigazítást egy sürgősségi rendelettel, amely tartalmazni fogja a nyugdíjemelést is.

Orban elmondta, hogy a kabinetnek nagyon nehéz döntést kellett meghoznia, mivel az év elején 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de a korornavírus-járvány miatt a GDP nem nőni, hanem a legfrissebb becslések szerint 3,8 százalékkal csökkenni fog 2020-ban. Ilyen körülmények között maximum 14 százalékos nyugdíjemelés a fenntartható, aki ennél többet ígér, az nem mond igazat – mondta Orban.

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy szeptember 1-től 40 százalékos nyugdíjemelés volt előirányozva a korábban elfogadott jogszabályok szerint, de a liberális kormány szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet ilyen nagy nyugdíjemelést biztosítani.

Korábban Florin Citu pénzügyminiszter többször is kijelentette, hogy az államháztartás maximum 10 százalékos nyugdíjemelést bír el, ennek ellenére a kormány most várhatóan 14 százalékos emelésről dönt.

Forrás: ado.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!