A egészségügyi szakszervezetek megosztottak, mert eredetileg többet követeltek, az orvosok pedig még várhatnak – írja a Népszava.

 A francia kormány teljesíti a tüntető kórházi dolgozók követeléseit, a fizetések és a prémiumok emelését, miután a hat hétig tartó tárgyalások után csütörtökre virradóra megszületett Franciaországban a megállapodás a szakszervezetek és a kormány között.

Az elmúlt hetek tüntetései nyomán az új kormány az először megajánlott 6 milliárd eurót 7,5 milliárd euróra növelte, amit még a koronavírus-járvány miatt kihirdetett karantén idején ígért meg Emmanuel Macron elnök. A nagyobb állami ráfordításból az ápolók és a kórházak technikai személyzete részesül a megállapodás szerint. A kórházi dolgozók fizetésének alapja – az orvosok kivételével, akikkel külön tárgyal a kormány – havi nettó 180 euróval nő két lépcsőben: szeptember 1-én 90, majd 2021 márciusában további 90 euróval.

A magánkórházakban az emelés 160 euró lesz, szintén két ütemben. Eve Rescanieres szociális ügyi felelős kiemelte, hogy hosszú ideje nem volt ilyen jelentős béremelés az egészségügyben. A kormányzat arra is ígéretet tett, hogy 15 ezer új állást hoz létre a közkórházakban. 

A szakszervezeteknek hétfőig kell választ adniuk arra, hogy aláírják-e a megállapodást. Az érdekvédők megosztottak: a legradikálisabb szakszervezet szerint „egeret szültek a hegyek”, mert eredeti követelésük nettó 300 euró volt minden kórházi dolgozónak. A másik nagy szakszervezet viszont elégedettségének adott hangot, és a reformpártiak is elégedettek a megállapodással.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!