Egy friss felmérés szerint az amerikai dolgozók több mint fele végezné szívesebben a munkáját otthonról, még a vírus lecsengése után is. A felmérésből az is kiderül, hogy a legtöbb ember produktívabbnak érzik magát otthon, mint a munkahelyén, bár ez inkább az idősebb korosztályra igaz – írja a Portfolio.

A koronavírus miatt kialakult helyzetben több ember dolgozik otthonról, mint valaha. Miután számos amerikai államban és városban leállították a nem-létfontosságú üzleti tevékenységet végző vállalatokat, az otthonról dolgozók száma folyamatosan nő.

Számos cég és munkavállaló számára teljesen új helyzet alakult ki, hiszen sokan sosem végeztek távmunkát, a munkáltatók pedig sietve állítottak össze iránymutatásokat az otthoni munkavégzéshez, és reménykednek, hogy minden a tervek szerint halad majd. A Zerohedge legfrissebb felmérésében 500 amerikai dolgozót kérdezett meg, hogyan érinti őket az eddig példa nélküli helyzet, valamint kiderült, hogy változott meg a dolgozók munkavégzése, valamint arról is ad egy képet, hogy alapjaiban megváltozik-e a munkavégzés a jövőben.

A felmérésből az derült ki, hogy az amerikai munkavállalók több mint fele az otthoni munkavégzést preferálja, és járvány lecsengése után is inkább otthonról dolgoznának.

Néhány fontosabb pont a felmérésből:
  • A millennial korosztály fele szeretne végleg otthonról dolgozni.
  • Miközben a legtöbb ember produktívabbnak érzi magát, az öregebbek jelentősen produktívabbnak érzik magukat, mint a fiatalabbak.
  • A megkérdezettek 51 százaléka dolgozna teljes munkaidőben otthonról, mint az irodában.
  • A megkérdezettek több mint fele gondolja úgy, hogy a munkáltatója nem fogja permanenssé tenni az otthoni munkavégzést.
  • Az amerikaiak 17 százaléka gondolja úgy, hogy a krízis után is otthonról végezheti a munkáját.

 

 

Forrás: Portfolio

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!