A koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét a szlovén kormány, jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden.

A kormányfő hozzátette: ezzel egyidőben rendkívüli támogatásokkal segítik az állampolgárokat és a cégeket, hogy átvészeljék a válság első néhány hónapját. Ha az elhúzódna, újabb csomagokról döntenek majd. A benyújtott törvényjavaslat, amiről pénteken szavaz a parlament, többek közt tartalmazza, hogy

a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak után az állam kifizeti a járulékokat, 
rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők,
az egy vagy két főt alkalmazó mikrovállalkozások a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük.

A járvány idejére az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.

A kedden bejelentette csomag értéke mintegy 2 milliárd euró. (MTI)

Forrás: 444.hu

 

Munkajogi tanácsadó válaszol

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ