Az Európai Bizottság elnöke a koronavírus-járvány kockázata miatt távmunkát rendelt el hétfőtől a testület azon dolgozói számára, akiknek nem nélkülözhetetlen a személyes jelenléte – írja a 444.hu.

 A döntés csak azokra nem vonatkozik, akiknek jelenléte a bizottsági munka folyamán nélkülözhetetlen, de ők is turnusokban fognak dolgozni

- írta Ursula Von der Leyen a munkatársaknak küldött csütörtöki üzenetében.

Mint közölte, a határozatot az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) iránymutatása alapján hozták meg, miután az elmúlt napokban hat dolgozónál is diagnosztizálták a betegséget.

Az óvintézkedések elsősorban a vírus terjedésének megakadályozására és a dolgozók megfertőződésének megelőzésére szolgálnak amellett, hogy biztosítják a munka folytonosságát.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság mintegy kilencezer munkatársa már jelenleg is otthon dolgozik. Eközben bejelentették, hogy hétfőtől zárva tartanak azok a brüsszeli iskolák, ahová az Európai Unió intézményeiben dolgozók gyerekeinek többsége jár.

Az ECDC csütörtöki jelentése szerint a járvány feltartóztatása nem tűnik kivitelezhetőnek, annak kockázata pedig magas, hogy a következő hetekben nem lesznek elegendőek az európai egészségügyi rendszerek kapacitásai. A szakértők arra figyelmeztették a tagállami hatóságokat, hogy mielőbb vezessenek be hatékony megelőző intézkedésket.

Belga sajtóforrások szerint 85 új beteget regisztráltak Brüsszelben.

A fertőzöttek száma elérte a 400-at Belgiumban, a vallóniai egyetemek hétfőtől távoktatásban működnek. Hollandiában 614 embernél diagnosztizálták eddig a betegséget, a kormány a hónap végéig betiltotta a több mint 100 fősre tervezett rendezvényeket. Luxemburgban csütörtökön 12 újabb esetet rögzítettek, így a betegek száma elérte a 20 főt. (MTI)

Forrás: 444.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!