Beszüntették kedden a közalkalmazottak a munkát Görögországban a tervezett újabb nyugdíjreform elleni tiltakozásul, valamint leállt a főváros tömegközlekedése, és sztrájkba léptek a tengerészek is.

Szakszervezeti források bejelentették, hogy a munkabeszüntetés érinti a polgármesteri hivatalokat és prefektúrákat is.

A kezdeményezéshez csatlakoztak Athén tömegközlekedésének a dolgozói is, a fővárosban 24 órára leálltak a metrók, a buszok, a villamosok és a trolik is. A tengerészek szintén sztrájkba léptek, és az újságírók szakszervezete is háromórás szolidaritási sztrájkot jelentett be.

Athén központjában kedden tüntetéseket is tartanak.

A kormány szerint a pénteken megvitatandó nyugdíjreform a több évtizedes fenntarthatóságot célozza meg. A csomag – így a kabinet – egyebek közt megkönnyítené a nyugdíjasoknak a munkába való visszatérést.

A szakszervezetek meglátása szerint viszont az új reform a pénzügyi válság idején alkalmazott politikát – a gazdasági szigort – folytatva a nyugdíjak csökkentésének irányában hat.

Az elmúlt évtizedekben az országban többször alakították át a szociális ellátórendszert, amely – az itt keletkezett többletkiadások miatt – a 2010-től 2018-ig tartó görög adósságválság egyik kiváltója volt.

A válság és a megszorító intézkedések a nyugdíjrendszert is érintették, a nyugdíjkorhatárt például 67 évre emelték.

A hét hónapja beiktatott Kiriákosz Micotákisz kormányfő választási kampányában egyebek közt adócsökkentést és tizenharmadik havi nyugdíjat ígért – emlékeztettek a szakszervezetek.

Görögország a válság 2010-es kirobbanása után éveken át nemzetközi hitelezői támogatással működött. Az utolsó, harmadik mentőprogramot 2018-ban zárták le. Az ország összesen 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott nemzetközi hitelezőitől, cserébe szigorú költségvetési takarékossági programot, megszorító intézkedéseket kellett végrehajtania.