Az UniCredit bankcsoport Olaszországban 2023-ig hatezres létszámcsökkentést és 450 olaszországi bankfiók bezárását tervezi - jelentette be a bank a szakszervezeteknek hétfőn az MTI szerint.

Az olasz banki dolgozókat tömörítő Fabi szakszervezet elfogadhatatlannak nevezte az UniCredit terveit. "Nem fogadhatunk el egy máris kész leépítési tervet, az egyeztetés számunkra csak most kezdődik el" - nyilatkozta Lando Maria Sileoni szakszervezeti főtitkár. Az elbocsátandó dolgozók között a nyugdíjkorhatárt elérő vagy ezt megközelítő alkalmazottakkal is számolnak.

A világ több mint harminc országában működő bankcsoport Olaszországban 2008 és 2018 között a korábbi több mint 57 ezerről mintegy 30 ezerre csökkentette dolgozói számát. A bankfiókok számát pedig több mint tízezerről mintegy négyezerre. Az UniCredit magyarázata szerint a fiókforgalom ötvenöt százalékkal esett vissza 2016 óta.

Az olasz munkaügyi minisztérium bejelentése szerint a tárcavezető Nunzia Catalfo egyeztetésre hívta az UniCredit vezetőségét február 21-re.

UniCredit a tavalyi negyedik negyedévben veszteséggel zárt, amikor egyebek között egyszeri tételek és nemteljesítő hitelek leírása gyengítette az eredményt. A mérlegfőösszegét tekintve a legnagyobb olasz bank február 6-án azt közölte, hogy a december végével záródott negyedévben az adózott vesztesége 835 millió euró volt az egy évvel korábbi 1,73 milliárd euró profit után. Elemzők nagyobb, 1,1 milliárd eurós veszteséggel számoltak a negyedévre.

Az UniCredit negyedéves bevétele 3,4 százalékkal, 4,9 milliárd euróra emelkedett, felülmúlta a várt 4,65 milliárd eurót. A kamatbevétel 2,52 milliárd euró volt, valamivel kisebb a várt 2,54 milliárd eurónál. A nemteljesítő hitelek aránya december végén 5 százalékra esett a három hónappal korábbi 5,7 százalékról. Az UniCredit alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 13,09 százalékra erősödött december végére a szeptember végi 12,6 százalékról.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ