Körülbelül 2300 taggal alapítottak szakszervezetet a Google konyhai dolgozói San Franciscóban, ugyanis elégedetlenek a fizetésükkel, és úgy érzik, túl vannak terhelve. A Vox információi szerint már 2 éve folyt a kampány azért, hogy meg tudják szervezni magukat, most pedig végre sikerült – írja a Mérce.

Ahogy arra a lap rámutat, az Egyesült Államokban ez az egyik legjelentősebb szakszervezetbe tömörülés az IT szektoron belül, különösen úgy, hogy „árnyékmunkásokról” van szó, vagyis azokról, akik jellemzően alacsonyabb bérért szolgálják ki a startupokból lett nagyvállalatok „fehér galléros” alkalmazottait.

A konyhai dolgozók a lap forrásai szerint évi 35 000 dollárt keresnek (Kaliforniában, ahol a Google székhelye is van, 24 000 dollár körül van a minimálbér), és a juttatási csomagjaik sem olyan kedvezőek, például nem fizetnek a nyugdíjpénztárukba.

A szerveződés egyben szimbolikus válasz is a Szilícium-völgyben egyre növekvő gazdasági egyenlőtlenségre, ugyanis a leggazdagabb 10%-ot leszámítva 1997 és 2017 között mindenkinek csökkent a fizetésének értéke.

Elegünk van és változást akarunk, hiszen a világ egyik leggazdagabb cégénél túlóráztatnak és alulfizetnek minket. A tisztelet hiánya a vezetéstől pedig még sértő is – nyilatkozta a Voxnak egy dolgozó, utalva arra, hogy a szakszervezeti gyűléseken kiderült, több példa is volt munkahelyi bántalmazásra és „mindennapi rasszizmusra”.

A helyzetet kicsit bonyolítja, hogy a Google egyébként külsős céggel szerződve foglalkoztatja a konyhai személyzetet, így jelenleg az őket kiközvetítő Compass Grouppal folynak a tárgyalások. Ugyanakkor az elmúlt 2 évben már a New York-i és Seattle-i telephelyek konyhai dolgozói is alapítottak szakszervezetet, és akárcsak most, akkor is az államokon átívelő Unite Here szakszervezeti csoport állt be mögéjük, így nem példa nélküli a kezdeményezés.

A Vox a cikkben megemlíti, hogy San Francisco tech szektorában a szolgáltatásban dolgozók bére régóta stagnál, és nem tart lépést az elszállt lakásárakkal.

Jelenleg a Szilícium-völgyben a legmagasabbak a megélhetési költségek az egész USA-ban, egy lakás bérlése évi nagyjából 36 000 dollárba kerül, vagyis többe, mint amennyit egy konyhai alkalmazott keres a tech cégnél.

Júniusban a Google bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt szán otthonépítésre, hogy mérsékelje a lakhatási válságot. A kezdeményezéshez a Facebook és az Apple is csatlakozott milliárdos összegekkel, hiszen a horribilis áremelkedés mégiscsak a Szilícium-völgy berobbanása miatt történt főleg. Ennek ellenére a lap arra a következtetésre jutott, hogy évekbe is telhet, mire a lakosok éreznek valamit a techóriások segítő szándékából, tehát rövid távon továbbra sincs biztosítva, hogy az ott dolgozók rendesen meg tudjanak élni.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!