A Ferrero csokoládégyár 11 éves gyermekekkel dolgoztat a törökországi gyárakban – egy emberi jogi csoport szerint. 

A karácsonykor is népszerű Ferrero Rocher bonbonokban is használt mogyorót a mezőgazdasági központban dolgoztatott gyermekek szüretelik.

A WeMove Europe brit aktivista csoport és a Gyermekjogi Központ (CCR) alapítvány 11 éves gyermekmunkásokkal készített interjúi szerint naponta 12 órás munkára kényszerítették őket a fekete-tengeri régióban.

A gyermekmunkások a videóban azt állítják, hogy nem kaptak sem szerződést, sem megfelelő egészségügyi és biztonsági felszerelést.

6:30-kor megyünk ki a földekre és hét, fél nyolc körül kezdünk dolgozni. Este hatig dolgozunk. Ez a második alkalom, hogy ide hoztak dolgozni

 – közölte egy 11 éves kislány a pénteken kiadott felvételek szerint.

Egy 12 éves kislány közölte, hogy már két éve szed mogyorót.

Egy farmer közölte:

Ha nem engedjük a gyermekeket dolgozni, akkor más farmerekhez mennek. Ha hagyjuk őket dolgozni, bűnös a lelkiismeretünk.

Sok gyermek, aki a szezonális mezőgazdaságban dolgozik, emiatt kihagyja az iskolaév kezdetét.

A CCR szerint tavaly kb. 67 gyermek és tizenéves halt meg munka közben Törökországban.

A Ferrero elismerte a törökországi gyermekmunka problémáját a mezőgazdasági szektorban, azt állítva, hogy a vállalat „elkötelezett, hogy megelőzze és megszüntesse a gyermekmunkát a teljes ellátási láncban.”

Forrás: amiidonk.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!